250 gzsírszegény lágy túró
275 gzsírszegény tehéntúró (darabos állagú)
4 ev. kanáljoghurt
3 dbtojás
1 csomagvanília ízű puding
2 ev. kanálkakaó
ízlés szerint gyümölcs
ízlés szerint édesítő
A krémtúrót és „darabos” túrót kézi mixerrel összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a 4 evőkanál joghurtot és a pudingport. Ha már a krém kellően krémes, folyamatos turmixolás mellett egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd végül a krémet ízlés szerint édesíthetjük (esetleg aromát is használhatunk).
Az elkészült krémet két részre osztjuk: a krém 2/3-át félretesszük, a maradék 1/3-hoz pedig hozzákeverjük a kakaót.
Egy 18 cm átmérőjű tortaformát kibélelünk sütőpapírral.
Elkezdjük a rétegezést. A kakaó nélküli és kakaós krémet apránként, felválta, a forma közepébe öntve rétegezzük. A kakaó nélküli krémmel kezdjük, és addig folytatjuk, míg a krém el nem fogy. „Öntésenként” körülbelül fél csészényit öntünk a tortaformába. (Az elkészítés során minél tovább turmixoljuk a krémet, annál cseppfolyósabb lesz, és annyál könnyebben lehet a formába önteni. Azonban vigyázzunk arra, hogy a krém ne legyen túlságosan folyékony, mert akkor nem sül meg.)
A tortát 175 °C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Ezután a sütő hőmérsékletét levesszük 150 °C-ra és további 30 percig sütjük.
A megsült tortát kivesszük a sütőből, megvárjuk, míg kihűl, majd hűtőszekrényben tároljuk. Jó étvágyat!
https://www.topreceptek.hu/recept/fitnesz-turotorta-liszt-es-cukor-nelkul-r98
A tésztához a tojások fehérjét habbá verjük, majd hűtőbe rakjuk felhasználásig! A 3 tojássárgát habosra keverjük a nagyon puha margarinnal, hozzáadjuk a porcukrot, belereszeljük a...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A tojásokat, az átszitált kakaóport és a cukrot egy fém keverőtálba tesszük és hidegen csomómentesre keverjük. A keveréshez legjobb, ha kézi habverőt használunk, azzal könnyen...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A piskótát hagyományos módon készítjük el,annyi változás van,hogy a liszt helyett a pudingport forgatjuk össze a tojással Sütjük 200 fokon,kb 35-40 percig. Sütés után kb fél órát...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes