4 egész tojás
3 ek. erythritol (por alakú)
15 dkg sütőtökpüré (sült tök pürésítve)
8 dkg tápióka keményítő
3 dkg kókuszliszt
A töltelékhez:
1,5 dl paleo tej
3 csapott ek. kakaópor
1 ek. kókuszliszt
5 dkg erythritol (ízlés szerint)
8 dkg kókuszolaj
A tetejére:
8 dkg étcsoki
2 ek. kókuszolaj
A piskótát mindig ugyanezzel a módszerrel készítem, már évek óta, de természetesen a szétválasztós módszerrel is el lehet készíteni a piskótát, ha valakinek az vált be. Általában mandulával készítem, de dióval, kókusszal, mákkal, tápiókával is szoktam variálni. Most több száraz hozzávalóval készült, mint általában, mert nedvesebb a tészta a sütőtök miatt. Az egész tojásokat a porrá őrölt édesítővel keverd habosra a legmagasabb fokozaton, ez legalább 10-12 percig tart, ezalatt a térfogata a többszörösére nő, sűrű krém lesz belőle. A száraz hozzávalókat vegyítsd el és óvatosan forgasd bele a sütőtök pürével együtt. Egy nagyobb tepsit (kb. 40x40 cm) bélelj ki sütőpapírral, öntsd bele a masszát, simítsd el téglalap alakúra, előmelegített 180 fokos sütőben kb. 20 percig süsd, de ez sütőnként változhat. A megsült piskótát fordítsd egy másik tiszta sütőpapírra, húzd le róla a sütőpapírt, amin sült és szorosan tekerd fel, hagyd kihűlni. Hűlés közben 1-2 alkalommal ki és vissza tekercselheted, akkor szebben lehet majd a töltelékkel tekerni, kevésbé fog törni a piskóta. A töltelékhez a tejet keverd csomómentesre a kakaóporral és a kókuszliszttel, add hozzá az édesítőt és lassú tűzön sűrítsd be. Keverd bele a kókuszolajat és hűtsd ki. Ha kihűlt a piskóta, tekercseld ki és kend rá a csokis krémet, szorosan tekerd fel. Tedd egy rácsra, olvaszd fel a csokit a kókuszolajjal, amikor visszahűlt és nem anyira folyékony, akkor vond be a tekercs külsejét. Tedd hűtőbe 1-2 órára, majd szeletelve tálald.
Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután ízlés szerint daraboljuk fel. A csokoládét tördeljük bele egy edénybe, majd adjuk hozzá a margarint, é...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az összes hozzávalót bedobjuk a mixerbe és egyneművé keverjük. Az édesítő szerepét most a mazsola vállalta magára, de aki édesebb szájú, az tehet hozzá némi xylitet vagy eritritet....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, cukrot, tojást, szódabikarbónát, reszelt citromhéjat egy tálba mértem, a Ligát kicsit megolvasztottam, a lisztes keverékhez öntöttem és kézzel összegyúrtam majd negyed...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű