Családireceptkönyv.hu

Márványcsirke mustáros, kakukkfüves burgonyával


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


ozzávalók:

20 dkg bacon
60 dkg csirkemellfilé
2 tojás
3 ek liszt
4 ek tejföl
15-20 dkg sajt (nálam trappista, karaván és eidami vegyesen)
10 dkg főtt, füstölt tarja
1/2-1/2 piros és sárga kaliforniai paprika
2 ek apróra vágott snidling

frissen őrölt bors

köret:

burgonya
2 ek olívaolaj
2 g zúzott fokhagyma
1 tk mustár
kakukkfű

Elkészítés:


Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával, kibéleljük a bacon szalonnával úgy, hogy kicsit fedjék egymást és a forma szélén túllógjanak.
A csirkemellet felkockázzuk, enyhén sózzuk, borsozzuk, kicsit állni hagyjuk.
A lisztet, tojást, tejfölt, snidlinget, fűszereket összekeverjük, hozzáadjuk a durvára reszelt sajtot, a csirkemellet, a felkockázott tarját és az apró kockákra vágott kaliforniai paprikákat is hozzákeverjük.
A masszát beleöntjük a baconnal kibélelt formába, kicsit elsimítjuk, majd a lelógó szalonnaszéleket visszahajtogatjuk úgy, hogy fedjék egymást.
A formát alufóliával letakarjuk, egy megfelelő méretű, sütőpapíros tepsibe tesszük, hogy a süléskor esetlegesen kifolyó szaft ne a sütőbe csöpögjön.
Előmelegített 200°C-os sütőben kb 40 percig sütjük, levesszük róla az alufóliát és megpirítjuk a szalonnát.
Kivesszük és óvatosan a sütőpapíros tepsibe borítjuk az őzgerinc tartalmát, visszatoljuk a sütőbe és kb 10 perc alatt szép pirosra sütjük a tetején lévő szalonnát is.
Egy tálkában összekeverjük az olívaolajat, zúzott fokhagymát, mustárt.
A meghámozott, megmosott burgonyát felkarikázzuk - vagy ahogy most én tettem kiszúró formával kiszúrjuk - megsózzuk, egymás mellé tepsibe rendezzük úgy, hogy ne fedjék egymást.
Megkenegetjük őket a fokhagymás, mustáros olívaolajjal, majd megszórjuk szárított kakukkfűvel.
Forró sütőben szép pirosra sütjük.
A márványcsirkét melegen és hidegen is fogyaszthatjuk, de szépen szeletelni csak másnap, hidegen lehet.
Kínálhatjuk sült burgonyával is vagy rizzsel, de friss zöld,- vagy majonézes salátákkal is nagyon finom.

Márványcsirke mustáros, kakukkfüves burgonyával

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Mézes, mustáros pulyka
Mézes, mustáros pulyka

Először is bepácoljuk a húst. A pácoláshoz a felkockázott pulykahúst egy tálba tesszük, összekeverjük 1 evőkanál mustárral, 1 evőkanál mézzel, 2 evőkanál olívaolajjal, és picit meg...

Elkészítési idő: kb. 3.5 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Eszter
Lakkozott csirkebatyu
Lakkozott csirkebatyu

A kicsontozott húsokba beleteszünk darabonként 2 szilvát, újhagymát és manduladaszeletkéket. Összegöngyöljük és baconbe tekerjük. Szelíd parázs fölött a sütőben kb. 20 percig sütj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Töltött cukkini by Mikóczy Mónika
Töltött cukkini by Mikóczy Mónika

nagyobb cukinit félbe és hámozni, kozepét kikaparod. Csibemellet+tojás+zoldfuszerek osszemixerelem és palacsintasutoben megpárolom paradicsommal (vagy lehet paradicsomszosszal) tep...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk