Családireceptkönyv.hu

Martini


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


3, 5 l vizet fel kell forralni 1. 5 kg cukorral, majd szobahőmérsékletűre visszahűteni. Ezután kell összekeverni a többi hozzávalóval:
0, 5 kg rizs (igen rizs! )
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
ugyanannyi őrölt szerecsendió és szerecsendió-virág (én ezt tavaly kihagytam, mert nem volt otthon, egy fél mokkáskanál szerecsendióval többet tettem bele. )
1 mokkáskanál borsikafű,
1 mokkáskanál őrölt gyömbér,
1 mokkáskanál kurkuma,
5 szem szegfűszeg,
5 szem szegfűbors,
2. 5 dkg élesztő,
1 citrom leve

Elkészítés:


Idén azt tervezem, hogy aszalt gyümölcsöt is teszek bele, meggyet, ananászt, vagy narancsot.
A keveréket egy állandó hőmérsékletű helyre kell állítani. Jól fedjétek le és egy akkora edényt keressetek, (vagy két ötliteres üveget, amit a hentesnél meg lehet venni, mint kiürült mustáros üveg a műanyag tetejével együtt!!!!)amibe kényelmesen belefér, hogy ne legyen csurig! Vigyázat, ne a hálószobába kerüljön, mert még lefedve is egy kissé átható illatot áraszt magából.
Hat hét után lehet először megbolygatni, viszont akkor hetente egy-egy alkalommal és legalább összesen kétszer-háromszor le kell szűrni. Én az utolsó szűrést gézlapon keresztül csináltam, hogy szép tiszta legyen

Martini

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Italok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar limoncello
limoncello

A legjobb, ha sorrentói citromból készül. Ha nem találunk ilyet, a biopiacon beszerezhetünk tizenkét másmilyen kezeletlen citromot, melyet vékonyan meghámozunk, belülről kikapargat...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Csilis-fahéjas kakaó
Csilis-fahéjas kakaó

A tejet a kakaóval, a cukorral, a fahéjjal, a sóval és a csiliporral folyamatosan kevergetve összeforraljuk. További 5 percig lassú tűzön kevergetve főzzük. Ha szükséges, még édesí...

Elkészítési idő: 10 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Diéta
Diéta

Elkészítés: Fontos megjegyezni, hogy mikor citromos, mézes gyógyitalt készítünk, a vizet sosem szabad felforralni, elég, ha langyos. Minden alapanyagot tegyünk bele a vízbe, maj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk