80 darabhoz
• 60 ml olaj
• 25 dkg apró szemű zabpehely
• 10 dkg kókuszreszelé
• 10 dkg méz
• 2 evőkanál Graham-liszt
• 1 teáskanál sütőpor
• 1 teáskanál vaníliakivonat
a bevonáshoz:
• 20-25 dkg csokoládé
2-3 literes, vastag aljú fazékba öntjük az olajat, és állandóan kevergetve addig pirítjuk rajta a zabpelyhet és a kókuszreszeléket, amíg halványbarna, illatos nem lesz. A tűzről levéve fakanállal összedolgozzuk a mézzel, a vízzel, a sütőporral vegyített liszttel és a vanília-kivonattal. Féldiónyi gombócokat gömbölyítünk a masszából, majd a két tenyerünk között kilapítjuk, és szilikon sütőlappal bélelt vagy vékonyan kiolajozott sütőlemezre sorakoztatjuk őket. Kerülhetnek közel egymáshoz, mert sütéskor nem nőnek meg jelentősen. Ez a mennyiség három nagy tepsin fér el. 170 fokra melegített sütőben 15-20 percig sütjük. Akkor van készen, amikor láthatóan pirulni kezd a széle. A kelleténél tovább tartó sütéstől megkeményedik.
Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét. Félig belemártjuk a kekszeket, majd szilikon sütőlapra vagy sütőpapírra rakjuk őket, amíg megszilárdul rajtuk a máz.
lajos falú mérőedényből könnyen, maradéktalanul kiönthető a méz, ezért a két hozzávaló kiméréséhez célszerű ugyanazt a poharat használni.
A tojásokat válasszuk ketté és a fehérjéből a cukorral verjünk kemény habot. A csokoládét gőz fölött olvasszuk meg, majd mikor egy kicsit hűlt adjuk hozzá a vajat és a kakaóport is...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztbe keverjük a sütőport, a csipet sót, a citrom héjat, elmorzsoljuk a margarinnal, és összegyúrjuk a 3 tojássárgájával, és annyi tejföllel, hogy jó kemény tésztát kapjunk. Ké...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Tedd a lisztet egy nagyobb tálba, add hozzá a felkockázott vajat, és kezdd el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverd hozzá a porcukrot, a szódabikarbónát és a kakaó...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű