Családireceptkönyv.hu

Hagymás rostélyos


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


4 szelet rostélyos (4 x 120-150 g), ízlés szerint só és frissen őrölt fekete bors, kb. 1-1 evőkanál olaj és vaj a sütéshez, 2 evőkanál liszt, 20 g vaj, 3+2 fej felkarikázott vöröshagyma, 500 ml marhaalaplé, 1-2 teáskanál mustár, olaj a hagyma sütéséhez

Elkészítés:


konyhakész húst kivesszük a hűtőből és szobahőmérsékleten 20 percig pihentetjük, majd rostjaira merőlegesen bevagdossuk, a kés lapjával megnyomkodjuk (vagy enyhén megklopfoljuk), sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk, forró zsiradékban (olaj + vaj) - oldalanként 2 perc alatt - kérget sütünk rá, kivesszük és félretesszük.

A serpenyőben visszamaradt zsiradékhoz 20 g vajat és 3 db felkarikázott vöröshagymát adunk. Világosbarnára pirítjuk, megszórjuk egy evőkanál liszttel, picit továbbpirítjuk, hozzáadjuk a félretett hússzeleteket, felöntjük az alaplével, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük mustárral, és kb. 60-70 perc alatt puhára pároljuk a rostélyost.

Amikor a hús elkészült, akkor a maradék felkarikázott hagymánkat karikáira szedjük, megszórjuk 1 evőkanál liszttel, forró olajban kisütjük, majd sózzuk.

Tálalásnál fejenként két szelet húst kínálunk a hagymás szósszal együtt, a rostélyost meghintjük a pirított hagymakarikákkal, és főtt-sült burgonyát adunk mellé.

Hagymás rostélyos

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Írta: Erika
Grillezett sertés szűzpecsenye
Grillezett sertés szűzpecsenye

Egy kis tálban habverővel keverjük össze a barna cukrot, a paprikát, a köményt és a sót. Majd keverjük hozzá az olívaolajat, hogy paszta alakuljon ki. Kenjük be a pasztával a húst....

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar Karajba zárt csülök
Karajba zárt csülök

A csülköt előző este vízben főzzük puhára,/ kb. 1 és fél óra alatt./ Mikor már langyos, szedjük le a húst és vágjuk kis falatokra. A hagymát apró kockákra vágjuk és zsíron megdin...

Elkészítési idő: 1-1 óra
Nehézség: Közepes
share
Írta: Erika
Sertésszűz camemberrel sütve
Sertésszűz camemberrel sütve

Szeleteld fel a sertésszűzet és fűszerezd sóval és borssal és paprikával. Vajon fokhagyma és rozmaring ággal süsd a húst aranybarnára. Vedd ki a sertéshúst a serpenyőből, tegyél mé...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk