Családireceptkönyv.hu

Vaníliás briós


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


60 dkg finomliszt
1,5 rúd vanília kikapart magja
1 tk. só
3-4 ek. cukor
1 tojás
1 tojás sárgája
3 ek. olaj
kb. 3 dl langyos tej
3 dkg élesztő
15 dkg vaj

Elkészítés:


Kevés langyos, cukros tejben elkevertem az élesztőt és két ek. lisztet, azaz kovászt készítettem. A tetejét is megliszteztem, majd hagytam 15-20 percig állni, míg szépen megemelkedett, teteje megrepedezett. A többi hozzávalóval bekészítettem a kenyérsütőgépbe és húsz perc alatt szép hólyagos tésztát dagasztattam. Akkor jó az állaga, ha kissé lágyabb, de nem ragad, jól nyújtható.
Vanília helyett esetleg bourbon vaníliával is elkészíthető, legalább két, de inkább három csomagot tennék bele. A cukrot természetesen csökkenteném ebben az esetben.
Kelesztőtálban hagytam duplájár kelni.
Miután megkelt, lisztezett felületre borítottam. 6 egyenlő részre vágtam, mert nagyobb briósokat akartam, de lehet nyolc darabba is osztani. Egyesével ovális formára nyújtottam, majd a hat részre osztott vajat elkentem rajtuk.
Feltekertem, félre tettem, míg az összes elkészült.

Ezután egyesével megsodortam őket, hogy kb. 40 cm hosszúságúak legyenek, majd mint a csigát feltekertem:

A legvégét az ujjammal ellapítottam, aláhajtottam. Így nem bomlik szét sütés közben, a közepét pedig szépen megemeli majd:

Sütőpapírral bélelt tesire ültettem őket, egymástól távol, mert hatalmasra nőnek. A hat briós így is összesült, pedig a legnagyobb sütőlemezen voltak. Kb. 45 percig hagytam kelni (vagy míg duplájára nőnek). Ezután olvasztott vajjal kentem le a briósokat:
Végül 180 fokos sütőben sültek kb. 20 percig (vagy míg szép pirosak lesznek). Rácson hűtöttem ki, majd tálalás előtt kevés porcukorral hintettem meg őket.

Vaníliás briós

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Diós kagyló
Diós kagyló

Elkészítés 1.A hideg Ramát elmorzsoljuk a liszttel, majd a többi hozzávalóval linzertésztát gyúrunk és hűtőbe tesszük. 2.Előkészítjük a fémformákat. Az ujjunkkal félig ívesen m...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Rögtön puha mézes süti
Rögtön puha mézes süti

A vajat és a mézet együtt felolvasztjuk (de nem forraljuk) hagyjuk kihűlni (langyosra) belekeverjük a tojásokat (2 egész és 4 sárgája) a porcukrot, a szódabikarbónát és a lisztet (...

Elkészítési idő: 1-1 1/2 óra
Nehézség: Könnyű
share
Citromos-túrós szelet
Citromos-túrós szelet

A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótatésztát készítünk, egy vajazott-lisztezett gáztepsibe, ami nálam 35X30 cm.simítjuk és 180 fokon tűpróbáig sütjük. Ha megsült akkor...

Elkészítési idő: 1,5
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk