Hozzávalók:
2 kg fejes káposzta (amit mire lereszelünk, megfosztunk a felső levelektől, torzsájától és kb. 1 ½ kg lesz), 1 kg paprika (vegyünk színeset bele pl. kápia paprikát, vagy csak ami kissé pirosas), 1 kg uborka, 40 dkg répa, ½ kg hagyma.
2 dl 10%.os ecet,
3 db babérlevél, 1 evőkanál szemes bors,
7 dkg só,
40 dkg cukor,
1 kávéskanál citromsav (bármelyik üzletben lehet venni),
1 kávéskanál nátrium benzoát.
A káposztát külső héjától megfosztjuk, negyedekre vágjuk és káposztagyalun vékony szeletekre vágjuk. (Ha nincs, az uborkagyalu is megteszi
Az uborkát, jól megmossuk, és héjastól uborkagyalun leszeleteljük
A répát meghámozzuk azt is leszeleteljük. (én azt is az uborkagyalun szoktam szeletelni
A hagymát szintén meghámozzuk, félbe vágjuk és azt is vékony szeletekre vágjuk. (ugyan könnyeket csal, de ez is az uborkagyalun megy, mert így gyorsabb
A paprikákat is alaposan megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk. Én a magokkal teli csumáját kiszedem
Az egészet egy nagy tálba tesszük
hozzáadjuk az ízesítőket, a babérlevelet kisebb darabokra törjük és így tegyük hozzá
és kezünkkel jól összekeverjük
Majd így hagyjuk állni 5-6 órán keresztül
Ha letelt az idő, akkor üvegekbe töltjük, jól lenyomkodjuk és a levet is elosztjuk rajta
Jól lezárjuk, és hűvösebb helyre tesszük
Egy fel fej kaposzta 6 sárgarépa, 10 zöld paradicsom, 10 paprika... ami van megérve olyan, pár fej hagyma... uborka nekem most 20 darab ment bele... mindent legyalultam... alaposan...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az alaposan megmosott uborkát szépen sorban belerakjuk az üvegekbe, közé vagy az üvegek aljára kaprot teszünk (aki nem szereti a kapor ízét, természetesen elhagyhatja), majd ráöntj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Összetevőket hidegen összekeverni. Fűszereket az üveg aljára rakni. Hűtőben tárolva!
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű