Tésztához:
25 dkg Nutrifree mix per pane liszt
210 ml meleg víz
10 gr friss élesztő 1 tk cukor
1 tk só
2 ek olaj
Töltelék:
Csirkemellet vékony csíkokra vágunk, olajon megpirítjuk, majd fűszerezzük Lucullus Gyros fűszerkeverékkel. Lucullus salátaöntetport (ezersziget, kapros, ízlés szerint bármilyet) elkeverünk egy pohár natúr joghurtban. Paradicsomot, hagymát, uborkát vágunk még össze, ezek kerülnek a pitába a húson és az önteten kívül.
Az élesztőt felfuttatjuk, majd az összes hozzávalóval kidagasztjuk. Ha nagyon lágy a tészta, lisztezett szilikonlapon görgetjük erre-arra, így mindenhol lisztes lesz, ekkor tudjuk formázni, addig ragadt volna egy kicsit. A tésztát 6 felé vesszük, golyókat formázunk, kinyújtjuk kb 13-15 cm átmérőjűre, de forgatjuk közbe, nehogy leragadjon, majd tepsibe tesszük, 1 órát pihentetjük, majd forró sütőbe tesszük. 5-8 perc múlva fordítunk rajtuk,és megint 5-8 percig sütjük(ez sütőfüggő). Nem biztos, hogy mindegyik zsebes lesz, némelyik lehet kicsit laposabb,nem púposodik fel annyira, de ha levágunk a széléből 1 cm-t akkor megvan bent a zseb.
(nem kell kettőt egymásra tenni, nem kell bevágni stb…. nem kell semmi ilyet csinálni,a forró levegőtől fog felfújódni és lesz benne zseb :) de tényleg nagyon forró sütő szükséges hozzá.)
A langyos cukros vízben felfuttatjuk az élesztőt. Ezt a többi hozzávalóval együtt, csomómentesre kavarjuk, az olajat már csak a vége fele adjuk hozzá. Sütőpapírral kibéleljük a süt...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Az alapanyagokat összekeverjük és sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Kb. 40 percig sütjük 190 fokon.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
percig pihentessük. Pihentetés után adjunk hozzá annyi lisztet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk (kb. 5 g), így gyúrjuk át a tésztát, végül lisztezett kézzel formázzunk belőle ol...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű