Hozzávalók:
2 tojás
10 evőkanál cukor
8 evőkanál olaj
10 evőkanál tej
1 teáskanál sütőpor
55 dkg liszt
csipet só
A krémhez:
1 liter tej
20 dkg cukor
8 evőkanál liszt
2 tojás
20 dkg vaj
1 citrom reszelt héja
citromaroma
vaníliaaroma
Elkészítése:
A tojást a cukorral, a tejjel és az olajjal kikavarjuk. A lisztet és a sütőport is beletesszük, meggyúrjuk a tésztát. Ha ragacsos, adunk hozzá még egy kevés lisztet. Amikor összeállt, fóliába csomagoljuk és egy órán át hűtőben pihentetjük, majd négy részre osztjuk. Egy 25 x 35 cm-es tepsi hátulját megkenjük vajjal, ezen kinyújtjuk a lapot és 180 fokos sütőben 12 perc alatt megsütjük. Minden lappal így járunk el. Megcsináljuk a krémet. A tej felét a cukorral feltesszük főni. A tojást és a lisztet a tej másik felével kikavarjuk, majd hozzáöntjük és folyamatos kavargatás mellett besűrűsödésig főzzük. Miután levettük a tűzhelyről, a citrom és a vanília aromával ízesítjük, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat. Kihűtjük, a habosra kavart vajhoz kanalazzuk és alaposan összedolgozzuk. Hűtőbe tesszük egy órára. Amikor a lapok is kihűltek, megkenjük a krémmel. A tetejét is bevonjuk vele. A maradék krémet habzsákba tesszük és ezzel díszítjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd szeleteljük.
A hozzávalókat összedolgozzuk. Fél centi vastagra kisodorjuk nyújtófával. – a 10 dkg lisztet kikeverjük a 10 dkg langyos zsírral – majd ezzel a masszával megkenjük a kinyújtott té...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy serpenyőben megpirítjuk a diót. Semmit nem kell alá tenni, csak folyamatosan kavargatni. Amikor kezd leválni a vékony héja, és illatozik is, leveszem a tűről, és óvatosan áttöl...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A diót daráld meg, de nem kell finom szeműre őrölni, legyenek benne nagyobb szemek is. Keverd el a kakaóval, sóval és az édesítővel. Keverd hozzá a tojásfehérjéket, nem kell felver...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: Könnyű