250 g liszt
150 ml tejföl
2 g porcukor
4 g fahéj (őrölt)
50 g vaj
3 db tojássárgája
1 csipet só
A sütéshez
olaj
Először a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzátesszük az összes hozzávalót, és hólyagosra dagasztjuk a tésztát.Először a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzátesszük az összes hozzávalót, és hólyagosra dagasztjuk a tésztát. A tésztát vékony liszten kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk.Három különböző átmérőjű (3-4-5 cm-es) kiszúróval azonos számú korongot szúrunk ki belőle.A kiszúrt tésztalapokat körbe fél-egy centi mélyen bevagdossuk ollóval.A korongok közepét enyhén benedvesítjük, majd egymásra tesszük méret szerint úgy, hogy a bevágások ne essenek egymás fölé. A tésztákat középen ujjunkal nagyon erősen összenyomjuk, hogy ne tudjanak szétesni. Ha mindegyiket megformáztuk, a forró olajban kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. A legkisebb koronggal lefelé tegyük őket az olajba, majd ha szépen szétnyílt, és megbarnult, akkor fordítsuk meg őket. Figyelem! Fontos, hogy az olaj kellően forró legyen, valamint hogy ne süssük sokáig a fánkokat, mert kiszáradnak, de elég ideig süssük őket, hogy átsüljenek!
A lisztet a sütőporral és a fahéjjal összekeverem. A másik tálban a cukrot és a 3 egész tojást habosra kikeverem, majd beleforgatom a lereszelt sütőtököt és a lisztes keveréket. V...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojást az édesítővel, liszttel, tejjel, vízzel, sütőporral robotgép segítségével összedolgozzuk, beletesszük a túrót és még tovább keverjük robotgéppel. Majd a masszát a tepsibe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Összedolgozni,golyókat formálni,és villával lenyomni. 200 fokon pár percig sütni.
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű