20 dkg vaj
1 tojás
35 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 cs sütőpor
A mázhoz
1 tojás fehérje
2-4 csepp citromlé
10-15 dkg porcukor
A vajat elkeverjük a liszttel és hozzáadjuk a többi hozzávalót. Cipóvá gyúrjuk és hűtőbe tesszük 1 órára.
Addig kibélelünk egy tepsit sütőpapírral és a sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tésztát lisztezett deszkán fél cm vékonyra kinyújtjuk. Szaggasunk ki csillagformákat vagy,amilyet akarunk sütni és díszíteni. A közepét egy kisebb kerek formával vágjuk ki, ha fel szeretnénk akasztani a fára vagy lekvárt akarunk bele tölteni .
Tegyük a tepsibe és 8-10 perc alatt süssük meg.
A mázhoz a tojásfehérjét verjük fel és csepegtessünk bele citromot és szitáljuk hozzá a porcukrot.Akkor jó, ha jól kenhető és nem folyik.
Ezzel lehet díszíteni a kihűlt kekszeket.
Lehet szép színes mázat is rátenni és erre a tojásos díszítést.
Most sima zselét készítettem zseléporból és azzal kentem vékonyan meg és ilyen szép csillogós lett. Jól mutat rajta a fehér.
Lehet lekvárral is megkenni és összeragasztani 2 db sütit.
Mogyorókrémmel is ragasztottam. Nagyon finom és sokáig el áll.
1. A tojássárgákat habosra keverjük 20 dkg cukorral és 10 evőkanál vízzel. 2. A lisztet elkeverjük a dióval és a sütőporral és az előzőekhez adjuk. 3. A tojásfehérjét a maradék c...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy nagyobb tálba szitálom a lisztet, közepébe mélyedést készítek. Ide teszem a sót, a cukrot, rumot, tojások sárgáját, a lehűtött olvasztott vajat és annyi tejfölt, amennyivel köz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A mintás tésztához a vajat kikeverjük a cukorral. A tojásfehérjét fel habosítjuk, beleforgatjuk a vajas keverékbe. Hozzákeverjük a lisztet. A sütőpapírra előrajzoljuk a mintát....
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű