30 dkg marha hátszín
só
napraforgó olaj
A húst legalább fél órával a sütés előtt vegyük ki a hűtőből. Vágjuk az érlelt hátszínből egy 3-4 cm-es szeletet. A szoba-hőmérsékletű húst sózzuk meg és olajozzuk be, és az olajat jól masszírozzuk is bele. Egy serpenyőt forrósítsunk fel. Amikor már elég forró, akkor a beolajozott húst tegyük a serpenyőbe. Ha közepesen átsültre készítjük a steaket, akkor 2-3 percig süssük mindkét oldalát, és miközben átfordítjuk, az oldalát is pirítsuk meg. A húst sütés után egy rácsra téve éppen annyi ideig pihentessük, mint ameddig sütöttük. Szinte langyosan tálaljuk, és a legvégén jó minőségű tengeri sóval szórjuk meg.
Ha a steaket véresen szeretjük, akkor 1 perig süssük mindkét oldalát, ha jól átsült steaket készítünk, akkor 5 percig. Ha közepesen átsültre szeretnénk, akkor 2-3 percig.
Külső réteg: A bulgurt lröntjük 4 dl forró vízzel, és 20 percig állni hagyjuk Hozzáadjuk a többi hozzávalót. Töltelék: Vajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd kicsit megkaranel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés: A vékonyra szeletelt húsok mindkét oldalát kevés olajon átsütjük, majd kiszedjük egy tálra. Az olajon az apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk, beletesszük az össze...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát kockára vágjuk, nem kell túl apróra, a répát pedig nagyon karikákra. Olajon lepirítjuk ezeket és kivesszük a serpenyőből. Utána a csíkokra vágott szalonnát pirítjuk, szin...
Elkészítési idő: 250 perc Nehézség: Közepes