Rengeteg vörös rózsaszirom ( súlyra nem mértem, de amennyi a legnagyobb fazékba fér)
3-4 dl víz
2 dl brandy vagy konyak
3 citrom leve és reszelt héja
2 ek. mozsárban tört zöld kardamom
2 ek őrölt fahéj
70 dkg barna cukor
1 csomag Dr Oetker 3 az 1-ben dzsemfix
Ebből a mennyiségből 4 kisebb csatos üveggel lett.
A nagyobbik leánykám is segített a szedésben,majd a mosásban is ,ami az egész lekvárfőzés leghosszadalmasabb része volt,ugyanis tele volt mindenféle bogárral. A tisztítás után jött a főzés,ami szintén gondot okozott, mert alig fért bele a legnagyobb fazékba,aztán meg perceken belül felére összeesett.Én vizet nem tettem hozzá annyit,a mosástól úgyis maradt rajta, inkább jó löttyintésnyi (2 dl) konyakkal bolonditottam meg. Az alkohol úgyis elfőtt belőle. Raktam még hozzá őrölt fahéjat, mozsárban összetört zöld kardamom-magokat, 3 citrom levét és reszelt héját, meg a 60-70 dkg cukrot. Amikor picit összeesett az egész, ez talán fél óra múltán bekövetkezett, akkor az egészet botmixerrel összekutyultam. És innentől már csak egész kis lángon főztem, belekevertem a dzsemfixet, egyet forraltam rajta,majd a szokásos módon előkészített, tisztára mosott üvegekbe töltöttem. 5 perc fejre fordítás után egy éjszakán át szárazdunsztban "aludtak". Picit félretettem, másnap megkóstoltam,de nekem "nem jött át" igazán az íze, azonban pár nap után szépen összeérett a fűszerekkel és így mennyei volt!! Hát ez volt a főcímben említett siker.
Rózsavíz:
Erős illatú rózsa szirmokat szedjünk. Majd tegyük egy fazékba és addig töltsük fel vízzel, hogy éppen ellepje a szirmokat. Főzzük, amíg elkezd forrni.
Majd leszűrjük és már tölthetjük is (jól zárható) üvegekbe.
Létezik egy másik készítési módszer, amikor 1 csésze rózsaszirmot kétszerannyi forralt vízbe teszünk és üvegedényben 2 napig állni hagyjuk. Gyakran kell kevergetni. Ezután hűtőben tárolva akár 3hónapig is eláll.
Mire jó?
- vízbe keverve kiváló aromájú üdítő italt ad
- rózsalekvárt is készíthetünk
- természetes illatosítóként a lakóhelyiségekben szétspriccelve
- illatos fürdőt vehetünk, ha fürdő vizünkbe öntjük
- bőrtisztító és tonizáló szer (száraz, kivörösödött, gyulladt bőrre is kiváló)
- szájöblögetőként is használható
- megnyugtatja a fáradt, irritált szemet
- pakolást is készíthetünk belőle
Mossuk meg a gyömbért és hámozzuk meg, ha szükséges. (Én személy szerint nem hámozom meg, csak alaposan ledörzsölöm.) Szeleteljük fel nagyon vékonyan, vagy vágjuk apró darabokra....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Tészta A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és egy mélyebb falú tálcába egyengetjük. Krém A tejből és a búzadarából sűrű tejbegrízt főzünk, majd kihűtjük. A t...
Elkészítési idő: 15+10 perc Nehézség: Könnyű
Egy nagy, nehéz acéledényben felforraljuk a tejet. Úgy állítjuk be a lángot, hogy a tej enyhén lobogjon, de ne fusson ki. Beletesszük a rizst és a babérleveleket. Addig főzzük, míg...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Könnyű