4 db tojásfehérje
25 dkg porcukor
1 evőkanál kukoricakeményítő - nálam sima keményítő
1 evőkanál citromlé
1/2 teáskanál vaníliakivonat
A töltelékhez:
4 dl tejszín (nálam 2,5 dl)
20 g porcukor
2 kk. zselatin fix (drOetker)
25 dkg eper, vagy bármilyen gyümölcs
A sütőt 150 fokra előmelegítjük.
A tojásfehérjét a citromlével lágy habbá verjük, majd óvatosan elkezdjük evőkanalanként hozzáadagolni a porcukrot (kivéve 1 kanálnyit), közben folyamatosan verjük tovább a habot, egészen addig, amíg olyan keménnyé, fényessé nem válik, hogy szinte vágni lehet.
Az utolsó kanál cukorhoz hozzákeverjük a keményítőt és a vaníliát, majd lassan, vigyázva hogy a habot össze ne törjük, beleforgatjuk a habcsókalapanyagba.
Sütőpapírra egy tortaformából kört rajzolunk és ráhalmozzuk a masszát. A sütőt vissza vesszük 110 fokra, majd 60-70 perc alatt megsütjük a tortát, majd az elzárt sütőben hagyjuk kihűlni.
Én, anyukám hétvégén hozott eperlekvárjából kentem rá egy keveset.
A tejszínt 15 percre fagyasztószekrénybe tesszük (az sem baj, ha jégkristályossá válik), majd habbá verjük. (Én a tejszínt zselatin fix hozzáadásával vertem fel a tasakon leírtak szerint.)
A keményre felvert tejszínhabbal (cukrot nem muszáj tenni bele, mert a habcsók édessége pont kellően ellensúlyozza a tejszín cukortalanságát) megtöltjük és a gyümölccsel díszítjük.
Én az eprekre színtelen tortazselét tettem még.
A tészta hozzávalóiból diós piskótát sütök. (A tojásokat kettéválasztom, a tojás sárgáját a cukorral habosra keverem, a száraz hozzávalókat összevegyítem, a tojásfehérjét habbá ve...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
Az áfonya kivételével turmixold össze a hozzávalókat, majd a végén forgasd bele a gyümölcsöt. Töltsd a masszát szilikonos muffin formákba úgy, hogy a mélyedéseket nagyjából háromne...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat összegyúrjuk. Én 26 részre osztottam a tésztát, így 26 süni lett. A közepébe raktam 1-1 kicsi marcipán golyót ? Belemártottam étcsokiba. A tüskéje tortadara , a szem...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű