Hozzávalók (20*30 cm tepsimérethez):
30 dkg Dia Wellness CH Mínusz liszt
15 dkg hideg vaj
7 g (fél csomag) sütőpor
4 dkg Dia Wellness negyedannyi édesítő
1 db M-es tojás
5 dkg (1 evőkanál) natúr görög joghurt
2 evőkanál (20 g) hideg víz
Töltelékéhez:
12 dkg darált dió
4 dkg Dia Wellness negyedannyi édesítő
1 bio citrom reszelt héja
25 dkg cukormentes sárgabarack lekvár
Csokimázához:
10 dkg cukormentes étcsokoládé a tetejére
1 teáskanál kókuszzsír (ehhez én nem szeretek vajat használni)
A szénhidrátcsökkentett lisztet elkeverjük a sütőporral, az édesítőszerrel, majd elmorzsoljuk a vajjal (ha van aprítógépünk, érdemes azzal dolgozni, sokkal gyorsabb és szebben összeáll a tészta, mivel nem tud megolvadni a kezünk melegétől a zsiradék!).
A morzsalék közepébe egy üreget készítünk, amibe beletesszük a tojással elkevert natúr joghurtot és a vizet, majd egynemű tésztává gyúrjuk.
Az így kapott diétás zserbó tésztát 15 percig pihentetjük.
A pihentetés után a zserbó tésztát három egyenlő részre vágjuk, és mindhármat 20*30 cm-es, kb. 5 mm vékony téglalappá nyújtjuk ki (kisebb tepsi esetén lehet kisebb a tészta, de nagyobb nem, mert az már túl vékony lenne).
A tepsibe beleteszünk egy sütőpapírt és az első lapot belerakjuk, majd megkenjük a cukormentes baracklekvár felével.
A darált diót összekeverjük az édesítővel és a citromhéjjal, majd a felét a baracklekváros rétegre egyenletesen rászórjuk.
Ez után rátesszük a második kinyújtott tésztalapot és ugyanúgy megkenjük a baracklekvár másik felével, majd megszórjuk az édesítős, citromos darált dióval.
Ezek után lefedjük a süteményt a harmadik tésztalappal, óvatosan lenyomkodjuk és villával megszurkáljuk a tetejét.
170 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt készre sütjük.
Ha kihűlt, vágódeszkára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd visszafordítjuk és hagyjuk kihűlni.
A cukormentes zserbó diétás csokimázához a cukormentes étcsokit a kókuszzsírral vízfürdő felett felolvasztjuk, majd a zserbó tetejére rákenjük.
Hűvös helyen hagyjuk a csokimázat megdermedni.
Forró vízbe mártott késsel szépen szeletelhető.
100 gr tápértéke:
Energia:463 kcal,
16 g szénhidrát
13 g fehérje,
25 g zsír.
A tejet feltesszük forralni a vaníliás cukorral. Közben a 6 tojást kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk 2 evőkanál cukorral. Amikor a tej lassan forr, kanállal habgalu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. Először keverjük össze a folyékony hozzávalókat egy nagy tálban, majd adjunk hozzá minden mást is. 2. Keverjük csomómentesre, majd hagyjuk pár percig állni a tésztát. 3. Amíg...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A hozzávalókból linzertésztát gyúrunk, 3 - 4 mm vastagságúra nyújtjuk és cakkos szaggatóval kiszaggatjuk. Minden 2. -at gyűszűvel vagy kis pici kör formával kiszúrjuk. Felvert to...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű