40 dkg cukros tetejű babapiskóta
4 csomag vaníliás pudingpor
1,2 liter tej
25 dkg margarin
10 dkg porcukor
csipet só
3 dkg pirított darált mandula
1 vanília aroma
1 dl rum
5 dl habtejszín
2 csomag habfix
A pudingot a tejben cukor nélkül megfőzzük. A margarint a porcukorral, csipet sóval habosra keverjük, majd a kihűlt pudinggal összedolgozzuk. Mehet bele az aroma és a mandula. Egy 26 cm-es kapcsos tortakarimát tálra vagy deszkára teszünk, alá erős folpackot (duplán), és kirakjuk egy sor piskótával, amit mokkáskanálnyi rummal locsolunk meg egyenként. Erre 4-5 evőkanál krémet kenünk, majd ugyanígy folytatjuk a rétegezést. A sorok piskótái merőlegesen álljanak egymáshoz képest, így jól összetart majd. A cukros felük legyen felül. Ebből 4 sor lesz. Kevés krémet hagyjunk a javításhoz, hűtőbe vele éjszakára. Másnap a tortakarimát körülhúzzuk késsel, kicsatoljuk és kenünk az oldalára is krémet. A tejszínt a fixszel felverjük, és ízlés szerint kidíszítjük. A folpackkal együtt, segítséggel áttesszük tálcára, majd szeletekre vágva tálaljuk.
egy éjszakát viszont a hűtőben kell tartani.
...6 db tojásból,6 kanál cukorból.4 kanál lisztből,2 kanál kakaó porból.1 sütő porból piskótát készítünk.még sül fél kg áttört túrót,25 dkg vajat,30 dkg porcukrot,3 db vaníliás cuk...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A vajat felkockázom, a tejjel, vízzel, sóval és cukorral együtt egy vastag aljú lábosban felteszem közepes lángra, és lassan felforralom. A sütőt közben előmelegítem 200 fokosra. L...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Összegyúrni, pihentetni, majd 4 lapba nyújtva, kisütni. Krémjét pudingporból főzni, hozzáadni 10 dkg margarint, habosra kikeverni, majd a lapokat megtölteni.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű