A tésztához:
500dkg finomliszt 1 ek búzacsíra
3 dkg élesztő
3 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál só
2 evőkanál olvasztott vaj
3 ml langyos tej
A töltelékhez: 25 dkg házi lekvár
A kenéshez:
1 db tojás sárgája
1. Az élesztőt a langyos tejnek kb egyharmad részével, csipet cukorral felfuttatjuk, majd beletesszük az összetevőket a kenyérsütő tartályába az összes hozzávalót a felfuttatott élesztővel együtt. Tészta dagasztás-kelesztés programon elindítjuk a gépet. Dagasztás után még tovább hagyjuk kelni 40 percig.
2. Mikor megkelt, lisztezett asztalra borítjuk a tésztát, nyújtófával egy kb 30 cm-es sugarú körré nyújtjuk. Fánkszaggatóval, vagy üvegpohárral köröket szaggatunk ki belőle, 19 darabot.
3. Mindegyik közepébe teszünk egy diónyi nagyságú lekvárt.
4. Alul összecsípve a tésztát, gombócokat formázunk belőlük. Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába sütőpapírt teszünk, és egymás után beletesszük a bukta gombócokat úgy, hogy az oldalukat szintén megkenjük olvasztott vajjal. Ez azért szükséges, mert így sülés után könnyen szétválnak a buktácskák. Ezután a tojás sárgájával lekenjük a buktasereget.
5. Betesszük a hideg sütőbe, hagyjuk kelni még 15 percig, majd a sütőt 190 fokra tenni és sütni 30 percig. /20 perc után papírt tenni a tetejére ne hogy megpiruljon nagyon./ Kicsit hűlni hagyjuk, majd porcukorral meghintve tálalhatjuk.
A tésztát összeállítom a hozzávalókból és néhány percig dagasztom. Elég kemény ez a tészta, de az a tapasztalatom, ha könnyíteni akarunk rajta és folyadékot adunk hozzá, akkor töri...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Hozzávalók: Tészta: 4 dl langyos tej 25 dkg sima liszt 4 egész tojás 15 dkg porcukor 5 dkg + 5 dkg vaj 1 csomag vaníliás cukor citromhéj mazsola Szósz: fél kg szilva...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A pizzatésztát kinyújtjuk, a tepsibe tesszük. Szétkenjük rajta a paradicsomot, de nem kell sok, mert elázik. 1-2 ek olívaolajat öntünk a tésztára. Megsózzuk, majd megszórjuk oregá...
Elkészítési idő: kb. fél óra Nehézség: Könnyű