A gombóchoz:
- 150 g búzaliszt (BL55)
- 1 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
- 500 g burgonya
- 1 csipet só
A töltelékhez:
- 15 csapott evőkanál mogyorókrém (Nutella)
A forgatáshoz:
- 100 g zsemlemorzsa
- 2 evőkanál étolaj
A díszítéshez:
- 2 evőkanál porcukor
A burgonyát alaposan megmossuk, majd héjában megfőzzük kb. 35 perc alatt.
Amíg a burgonya fő, kevés olajon megpirítjuk a zsemlemorzsát.
Amikor a burgonya megpuhult, eltávolítjuk a héját, és burgonyatörőn átnyomjuk. Teljesen hagyjuk kihűlni.
Amikor a burgonya kihűlt, hozzáadjuk a tojást, a lisztet és a sót, majd alaposan összegyúrjuk. Lágy, jól kezelhető tésztát kell kapnunk. Ha túl ragacsosnak érezzük, tehetünk még bele lisztet.
A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, majd kb. 10x10 cm-es darabokra vágjuk.
Mindegyik tésztadarabra teszünk egy adag Nutellát, majd a széleit összecsípjük és gombócokat formázunk belőlük. A Nutellát érdemes a főzés előtti este betenni a hűtőbe, hogy ne legyen folyós. Így könnyebben tudunk vele dolgozni.
Lobogó, forró vízben megfőzzük a gombócokat kb. 10 perc alatt. Amíg fel nem jönnek a víz tetejére, időnként óvatosan mozgassuk át őket egy fakanállal, nehogy leragadjanak az edény aljára. Amikor feljöttek a víz tetejére, még kb. 3-4 percig főzzük őket, majd egy szűrő kanál segítségével emeljük ki a vízből.
A megfőzött gombócokat megforgatjuk a pirított zsemlemorzsába.
Ízlés szerint porcukorral díszítve tálalhatjuk az elkészült Nutellás gombócot.
A tejet feltesszük főni.Kimérjük a cukrot és a búzadarát, vaníliás cukrot, sót, majd összekeverjük őket.Mikor forr a tej, takarékra vesszük a tűzhelyet, és folyamatos keverés melle...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy lábasba beleöntünk egy bögre vizet, csipet sót, csipetnyi szódabikarbonát adunk hozzá és felforraljuk. Amikor felforr a víz, belerakjuk a brokkoli rózsákat és roppanósra főzzük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az élesztőt a tejben felfuttatom, hozzákeverem a vizet. A liszthez hozzákeverem cukrot, és az élesztős oldattal eldagasztom, közben az olajat is hozzáadom. Ha a tészta kész, 4 ci...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Nehéz