500 ml kefir
1 teáskanál szódabikarbóna
1 tojás
2 evőkanál növényi olaj
55 dkg liszt
50 gramm vaj
só (ízlés szerint)
Töltelék
túró 40 dkg
kapor
A kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat.
A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy lágy tésztát nem kapunk. Ha szükségét látjuk, adjunk még hozzá lisztet. Akkor jó, ha a massza kissé a kezünkhöz ragad. Szórjunk a tetejére egy kevés lisztet, fedjük be konyharuhával és 15 percig hagyjuk állni.A masszát alakítsuk hosszúkásra és nyolc- részre vágjuk fel. Az egyes darabokat sodorjuk ki kisujjnyi vastagságúra. A közepébe tegyük az előzőleg elkészített kapros túrót a széleit hajtsuk fel és kissé egyengessük el a tetejét. hagyjuk újabb három percet állni.
serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat. A lepényeket mindkét oldalán süssük meg fedő alatt.Olvasszuk fel a vajat és a kész lepényeket kenjük be vele. . Tegyük a lepényeket egy tálba, fedjük le és hagyjuk kihűlni 10-15 percig.
Az élesztőt belemorzsoljuk a langyos tejfölbe, majd alaposan összekeverjük. Egy tálba mérjük a lisztet és a sót, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk az élesztős tejfölt, m...
Elkészítési idő: 115 perc Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat összegyúrjuk, kinyújtjuk (kb. 1cm vastagságúra) és kiszaggatjuk. Tepsibe rakjuk, tetejüket lekenjük tojássárgával, majd megszórjuk köménymaggal. Előmelegített 175 °C...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A burgonyákat megfőzzük, majd meghámozzuk, és burgonyanyomón áttörjük. Hagyjuk kihűlni. 1 dl tejben elkeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt majd 10 perc alatt felfuttatjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű