A sajthoz
• 125 g sajt - camembert
• 1 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
• 1 csipet só
• búzaliszt (BL55)
• zsemlemorzsa
1. A camembert sajtot előzőleg jól hűtsük be, hogy szépen tudjuk szeletelni, majd egy éles késsel vágjuk 4 egyenlő cikkre, ezután egy tálban egy nagyobb csipet sóval keverjük ki a tojást.
2. 3 tálban készítsük elő a szokásos panírozáshoz való anyagokat. A zsemlemorzsát, a lisztet, és a sóval kikevert tojást.Ekkor már az étolajat is odatehetjük melegedni a serpenyőben. 1-5, 2 cm mély legyen csak, hogy a sajtok feléig érjen.
3. A sajtcikkeket forgassuk lisztbe először, majd forgassuk a tojásba és ezután ismét a liszt következik.
4. Másodszor is tojásba mártjuk.Végül pedig a zsemlemorzsába. (Sokan írják a kommentelők közül, hogy ilyenkor még fagyasztóba teszik a bepanírozott sajtot sütés előtt, hogy biztosan ne follyon ki.)
5. A sajtcikkek mindkét oldalát aranybarnára sütjük a forró olajban. Fordításkor nehogy beleszúrjuk a villát, mert azonnal kifolyik belőle az összes sajt!
6. A kisült sajtokat vegyük ki egy papírtörlőre.
A köretként tökéletes a burgonyakrokett és az áfonyalekvár
Mossuk meg a burgonyát és héjában főzzük meg, hagyjuk kihűlni. Tisztítsuk meg a fokhagymát és vágjuk apróra, öntsünk egy tepsibe, vagy hőálló edénybe olívaolajat (vagy napraforgó o...
Elkészítési idő: 60 Nehézség: Könnyű
A céklákat 10 percre beáztatjuk langyos vízbe, aztán alaposan megsikáljuk, a szárcsonkot és gyökérvéget levágjuk, majd karcsú gerezdekre vágjuk. Nem feltétlenül kell meghámozni, me...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
A burgonyát sós vízben megfőzzük. Közben a szalonnát és a hagymát lepirítjuk. Majd összekeverjük a burgonyával, sózzuk, borsozzuk, berakjuk előmelegített sütőbe. 230 fokon kb 30 pe...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Könnyű