Hozzávalók kb. 24 szelethez
a tésztához:
40 dkg liszt
4 tojássárgája
15 dkg vaj/margarin
15 dkg porcukor
1 csomag sütőpor
1 kis pohár tejföl (175 g)
a tepsihez:
vaj
lisz
a krémhez:
50 dkg sovány tehéntúró
4 tojásfehérje
20 dkg cukor
1 citrom leve (naranccsal is finom)
1 evőkanál búzadara
a szóráshoz:
porcukor
(a sütemény 40 x 23 cm-es tepsiben készült.)
A lisztet a sütőporral és a cukorral összekeverjük, a vajjal elmorzsoljuk, majd a tojássárgákkal és a tejföllel összegyúrjuk. Kettévesszük és folpackba csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük.
A fehérjéket a cukor felével kemény habbá verjük és félretesszük.
A túrót a maradék cukorral és a citromlével összekeverjük, majd óvatosan hozzákeverjük a felvert habot.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
Az egyik tésztát kinyújtjuk, a lisztezett tepsibe terítjük és megszórjuk a búzadarával (fontos, hogy belekerüljön, hogy ne ázzon el a tészta!), majd rásimítjuk a túrótölteléket. A tetejére rányújtjuk a másik tésztát és villával megszurkáljuk.
Az előmelegített sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a teteje, középen is szépen megpirul, kb. 30 perc.
Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, és csak utána szeleteljük fel. Gazdagon szórjuk meg porcukorral!
A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük egy A cukros sárgájához hozzáadjuk a lisztet, a kakaóport, a vizet és a sütőport, majd alaposan kikeverjük.A csipet...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű
Az alapanyagok közül a klasszikus lisztet helyettesítette rizsliszt+tönkölybúzaliszt keveréke. Az 1 csészényi cukor helyett (a tojás felveréséhez) használtam egy kanálnyi nádcukrot...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta alapanyagot összegyúrjuk, elnyújtjuk, és kb. 20*30 cm-es tepsibe beletesszük. Tetejére a csokit és az étolajat felolvasztjuk, majd a tészta tetejére öntjük. Hűtőszekrénybe...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű