A tésztához:
40 dkg liszt
15 dkg cukor
10 dkg margarin
1-2 ek tejföl, szükség szerint
1 tojás
fél cs sütőpor
1 csomag vanillincukor
1 citrom reszelt héja
csipet só
A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk, két felé vesszük és fél órára a hűtőbe tesszük.
Amíg a tészta a hűtőben, addig elkészítjük a krémet. Ehhez a fél liter tejet a cukorral felmelegítjük, hozzáadjuk a pudingport, sűrűre főzzük, majd hűlni hagyjuk. Ha lefedjük, nem bőrösödik meg a teteje. Amikor kihűlt , belekeverjük a tejfölt, a citrom levét és héját.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A tészta mindkét feléből lisztezett deszkán tepsi méretű lapot nyújtunk. A nyújtófára feltekerjük és az egyiket a vajjal kikent, liszttel meghintett tepsi aljába tesszük.
A tészta tetején egyenletesen elosztjuk a tejfölös krémet, majd a másik tésztalappal beborítjuk.A tészta tetejét megszurkáljuk villával.
A tepsit az előmelegített sütőbe tesszük és 25 perc alatt megsütjük (a teteje éppen hogy színt kap).
A tepsiben hagyjuk kihűlni,majd hűtőbe tesszük mielőtt felszeleteljük. A legfinomabb, ha másnap szeleteljük.De néhány órás hűtés után ha megszilárdult a krém, már szeletelhető
A vajat alaposan kikeverjük, majd hozzáadjuk a cukrokat és 2-3 percig keverjük kézi mixerrel. Hozzáadjuk a mogyoróvajat, és simára keverjük, majd mehet bele a tojás és a vanília, v...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű
Először elkészítjük a tölteléket, had hűljön. 3 dl meggylébe megfőzünk egy vaníliapudingot, kihűtjük belekeverünk 3-4 evőkanál meggylekvárt, és a magozott meggyet. A meggy lehet mi...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű