fél kg csirkemáj,
20 dkg zöldborsó,
2 fej vörös, vagy lilahagyma,
4 gerezd fokhagyma,
olívaolaj,
víz,
25 dkg rizs,
majoranna,
bors, cayenne bors,
leveskocka,
reszelt sajt (én edámit használtam).
Első körben feltesszük a rizst főzni: ízlés és kedv szerint micróban, vagy tűzhelyen, a lényeg az, hogy a felforrt vízbe beledobunk, morzsolunk egy erőleveskockát és így főzzük puhára a rizst. A rizs természetesen lehet barna rizs, vagy akár gyors rizs is. Amíg a rizs fő, megdinszteljük az apróra vágott hagymát egy kevés olívaolajon, majd hozzáadjuk a reszelt fokhagymát és néhány másodpercnyi keverés után jöhet a zöldborsó. Picit pirítjuk, majd fedő alatt 5-7 percig megpároljuk és ezt követően adjuk hozzá a megtisztított, kockákra aprított csirkemájat, amit szintén párolunk fedő alatt is. Majorannával, borssal, cayenne borssal fűszerezzük és, ha megpuhultak a hozzávalók, akkor a főtt rizst is belekeverjük az egytálételünkbe. Szükség esetén öntünk hozzá egy kis vizet. Néhány perc alatt megkevergetve, egy kis reszelt sajt körítésében összefőzzük a rizottó elemeit. Tálaláskor szintén megszórjuk egy kevés reszelt sajttal.
Egy mélyebb serpenyőben felhevítjük a zsírt, és beledobjuk a felkockázott csirkét. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük a majorannával, majd hozzákeverjük a mustárt is. Amikor már pirul...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A szűzpecsenyét éles, hosszú késsel felszúrjuk, kissé kitágítjuk a vágást, vigyázva, hogy a széleit ne sértsük meg. Sóval és borssal bedörzsöljük és állni hagyjuk. A kolbász héját...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A spenótleveleket rövid ideig forró vízben főzzük, majd leszűrve hideg vízbe tesszük, sokkoljuk. Kisebb darabokra vágjuk, hogy könnyebben lehessen fogyasztani. Az üvegtésztát 5 pe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű