Első lépésként a tésztát kell összehozni. Ehhez szükségünk lesz 180 ml tejre, 450 gr lisztre, 7 gr szárított élesztőre, 30 gr cukorra, egy csipet sóra, két tojás sárgájára és 80 gr vajra.
Az alapanyagokat tegyük egy tálba, majd lássunk hozzá a dagasztásnak. Mikor szépen összedolgoztuk a tésztát, takarjuk le egy tiszta ronggyal és tegyük meleg helyre, félóra alatt annyira megkel, hogy kétszer akkora lesz.
Ezután a tésztát négy egyenlő részre szakítjuk, mind a négy darabból egy kerek lapot fogunk kinyújtani, akkorát, amekkora a tepsink lesz. Ezután minden lapot megkenünk a mogyorós-kakaós krémmel, de a legfelsőt kihagyjuk a sorból. Ezután a kerek lapok közepére egy pohár segítségével megjelöljük a tészta középpontját. A tepsi ráhelyezve, a fölösleges részeket levágjuk. Ezután félbe, majd negyedbe vágva 16 felé szeleteljük a tésztát, ezek lesznek a virágszirmok. Ezeket szépen megcsavarjuk, és egy gyönyörű virágformájú sütit kapunk. A végén meg kell kenni tojásfehérjével a tetejét. 25 percig kell 180 fokos sütőben megsütni. Zseniálisan finom.
1. A tejcsokoládét és a sós földimogyorót felaprítjuk. 2. Összekeverjük a darált mandulát a kakaóporral, a mogyoróvajjal és a juharsziruppal, majd hozzáadjuk a kókuszolajat, a fel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A margarint a liszttel gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd a többi anyag hozzáadásával szép sima tésztát gyúrunk. Kicsit lehűtjük, szaggatjuk és 180°C-on 8-10 percig sütjük....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd két részre osztjuk. Az egyik tésztát kinyújtjuk és belesimítjuk és 22*38 cm-es tepsibe. Megkenjük vékonyan lekvárral, megszórjuk dióval, maj...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes