Családireceptkönyv.hu

Zacskós lángos


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 kg liszt
6 dl langyos tej
1 evőkanál só
5 dkg élesztő
pici cukor
5 dl olaj a kisütéshez
Valamint:
fokhagyma
tejföl
sajt ízlés szerint

Elkészítés:


Az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk, majd a liszthez öntjük, a maradék tejjel és sóval sima tésztává gyúrjuk. A kész tésztát kiolajozott zacskóba tesszük (olyanba, amiben lesz helye kelni), és berakjuk a hűtőbe.

Lehet azonnal is kisütni belőle, de a legjobb, ha legalább 3-4 órát hagyjuk kelni a hűtőben.

Amikor ki akarjuk sütni, elkezdjük felforrósítani az olajat, és valóban legyen FORRÓ, mikor bele rakjuk a tésztát. Leszakítunk egy olyan jó maroknyit, kissé összegyúrjuk a két kezünkkel, aztán elkezdjük széthúzogatni. Minél vékonyabbra húzzuk, annál jobb, de azért ne legyen hártyavékony, és igyekezzünk nem elszakítani a tésztát. Ezután belehelyezzük az olajba, gyorsan színt fog kapni, ekkor már fordíthatjuk is, és nem kell fél perc, már vehetjük is ki.

Papírtörlőn leitatjuk az olajat, és már mehetnek is rá a feltétek ízlés szerint.

A maradék tésztát visszacsomagoljuk, és akár egy héten át is eláll a hűtőben bezacskózva.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Tésztafélék,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Farsangi fánk
Farsangi fánk

1 dl langyos tejben feloldjuk a cukor felét simára keverjük az élesztővel és 2 ek liszttel.( Azaz kovászt készítünk.) Kétszeresére kelesztjük. A liszthez hozzáadjuk a kovászt, a m...

Elkészítési idő: 2 -3 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar Aranygaluska
Aranygaluska

Egy evőkanál cukorral édesített langyos tejben megfuttatjuk az élesz­tőt, majd a tojássárgákkal, két evőkanál porcukorral, csipet sóval meg annyi tejjel dolgozzuk össze, hogy a szo...

Elkészítési idő: 90 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar Spagetti saláta
Spagetti saláta

Fogyasztás előtti napon elkészíteni. A spagettit kifőzni, a többi hozzávalóval összekeverni, hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek.

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk