Piskóta: 6 tojás, 6 ek. víz, 18 dkg porcukor, 15 dkg liszt, 3 dkg kakaópor, 0,5 dl olaj, 1 sütőpor
A hozzávalókból 24 cm-es kapcsos tortaformában (zsírozott, lisztezett) piskótát sütünk 180 °C-ra előmelegített sütőben, kb. 25 perc alatt. Tűpróba!
Sötét csokikrém: 2 tojás, 10 dkg cukor, 1 ek. liszt, 1 dl tejszín, 10 dkg olvasztott étcsoki, 10 dkg vaj
Fehér csokikrém: 2 tojás, 10 dkg cukor, 1 ek. liszt, 1 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, 10 dkg olvasztott fehércsoki, 15 dkg vaj
A tojásokat habosra keverjük a cukorral, liszttel, felöntjük a tejszínnel és sűrűre főzzük. Folpackkal letakarva kihűtjük. Közben a csokit felolvasztjuk és a krémbe keverjük. Végül jól kihabosítjuk a vajjal.
Mindkét krémet ugyanúgy készítjük el.
Felhasználásig hűtőbe tesszük, hogy kicsit szilárduljon. Akár előző nap is elkészíthetjük.
A tortakarikát 3 lapba vágjuk és megtöltjük a krémekkel: a krémeket elfelezzük, az 1. lapra étcsokis krém, középre fehércsokis, a tetejére étcsokis és az oldalára megint fehércsokis krém kerül. A fehércsokisból hagyjunk keveset a díszítéshez, de bármi mással is díszíthetjük, pl. tejszínhabbal, de anélkül is nagyon tömény
Verd habbá a tojásfehérjét a sóval, add hozzá az édesítőt majd a tojásfehérje porral elkevert útifűmaghéjat. A masszát simítsd szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe (méret: kb: 35...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először a krémet készítjük el. A tejszínt, a csokoládét és a vaníliát lassú tűzön, kevergetve felforrósítjuk annyira, hogy a csokoládé teljesen elolvadjon. Behűtjük a krémet, majd...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
4 tojás sárgáját 30 dkg cukorral jól kikeverünk, majd kanalanként keverünk hozzá 14 evőkanál vizet, 18 dkg lisztet és 10 dkg mogyorót vagy diót, ½ sütőport, végül a 4 tojás keményr...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Közepes