12 dkg zabkeksz
5 dkg vaj
1 kg natúr krémsajt
10 dkg porcukor
3 egész tojás
3 tojássárga
2 e.k liszt
20 dkg málna + díszítéshez
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A zabkekszet konyhai aprítóban megdaráljuk. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, összekeverjük, majd egyenletesen egy sütőpapírral bélelt, 20-21 cm-es kapcsos tortaforma aljában lapogatjuk.
A tortaformát kívülről beborítjuk alufóliával, és 12 percre a sütőbe tesszük sülni. A krémsajtot simára keverjük a cukorral, egyenként hozzákeverjük a tojásokat, majd a lisztet.
A málnát megmossuk, összeturmixoljuk. A sajtkrémet az elősütött kekszalapra öntjük. Spirál alakban belecsorgatjuk a málnapürét, villával "összekócoljuk".
A tortaformát egy tepsibe helyezzük, a tepsit felöntjük vízzel, és így vízfürdőben, betesszük sülni 1 órára a sütőbe. Egy óra múlva lezárjuk a sütőt, a tortát a sütőben hagyjuk kihűlni. Kb. 3 óra múlva lehet már szeletelni, de a legjobb, ha egy éjszakát vagy minimum 5 órát áll a hűtőben is. Málnaszemekkel díszítjük.
◾️A gyümölcslevet a zselatinnal felfőzzük, de amint felforrt, már vegyük is le a tűzről és picit hagyjuk hűlni. ◾️Vegyünk elő tetszőleges szilikonformákat, és adagoljuk bele a zs...
Elkészítési idő: 10 perc Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat tálba tesszük és kikeverjük. Édesítőt ízlés szerinti mennyiségben lehet tenni
Elkészítési idő: 5 Nehézség: Könnyű