Családireceptkönyv.hu

Töltött paprika


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


60 dkg darált hús
6-8 tölteni való (TV) paprika
10 dkg rizs
1 tojás
1 közepes vöröshagyma
só, bors
1 evőkanál édes pirospaprika + némi csípős (elmaradhat)
1 teáskanál liszt
3-6 dkg cukor (ízlés szerint)
2-3 babérlevél
1 üveg (360 ml) sűrített paradicsom
5 dkg liszt
kb. 1 l húsleves alaplé vagy víz + leveskocka

Elkészítés:


A darált húst alaposan összekeverjük a rizzsel, a tojással, az apróra vágott hagymával, a pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk. A zöldpaprikák végét levágjuk, a csumájukat kivesszük, a fűszerezett húst lazán beletöltjük. A maradék töltelékbe kavarjuk a teáskanál lisztet, és gombócokat formálunk belőle. Egy széles lábos aljába tesszük a paprikákat és a gombócokat, ráöntjük a húslevest, hogy éppen ellepje a paprikákat, beleszórjuk a babérlevelet, és lefedjük. Forrás után addig főzzük kisebb lángon (25-30 perc), amíg jó félig meg nem puhul a töltelékben a rizs. Közben a sűrített paradicsomot – lehetőleg kézi habverővel – alaposan összekeverjük az 5 dkg liszttel. Hozzáöntünk keveset a forró főzőléből, majd az egészet a lábosba öntjük, és készre főzzük az ételt. Főzés közben kevés cukorral, valamint sóval, borssal is ízesítjük, ízlés szerint. Friss kenyérrel tálaljuk, de kínálhatunk mellé főtt burgonyát is.

Töltött paprika

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Rakott bundáskenyér
Rakott bundáskenyér

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tojásokat felverjük a tejföllel és a sóval. A jénai tálat kevés zsiradékkal kikenjük, 3 szelet kenyeret megmártunk a tojásos tejfölben és a jénai...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Tepsis-mustáros tarja hagymával burgonyával
Tepsis-mustáros tarja hagymával burgonyával

A húst bepácoljuk előtt 2-3 nappal korábban mielőtt elkészítenénk. Minél többet áll a pácban, annál porhanyósabb lesz a kész hús. Egy zárható tetejű edénybe rakjuk a húst, és mi...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Chilis bab
Chilis bab

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk