8 szelet sertés hús (karaj, tarja)
5 dkg reszelt sajt
3 db tojás
liszt
10 dkg zsemlemorzsa
só
4-6 ek olaj
1. A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.
2. A sajtot reszeljük le, majd hagyjuk egy kicsit száradni. Ezután keverjük össze a zsemlemorzsával.
3. A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd szórjuk meg ízlés szerint sóval, és villával verjük alaposan fel.
4. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg két-három evőkanál olajjal.
5. Ezután panírozzuk be a húst. Először forgassuk bele a lisztbe, majd a felvert tojásba, végül pedig a sajttal összekevert zsemlemorzsába.
6. Ezután helyezzük egymásmellé az előzőleg olajjal meglocsolt sütőpapírra, majd locsoljuk meg a maradék olajjal.
7. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 percig, hogy szép aranybarnára süljenek a hússzeletek.
8. Tálaláskor ízlés szerinti körettel, vagy egy finom salátával kínáljuk.
A torma leveleket meg tisztítom, lemosom, szárától megszabadítom, és forró vízben kiabárolom, majd jól kimosom, ugyan is, keserű íze van de,, ha jól kikezelem, akkor ez megszűnik...
Elkészítési idő: 30-40-perc Nehézség: Könnyű
A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, hosszában kettévágjuk. Keskeny pengéjű késsel az oldalast kilyuggatjuk, majd megtűzdeljük egyenletesen fokhagymával. A mustárt, az olajat, a méze...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A zsemlét vízbe áztatjuk. A hagymát kockázzuk, pirítjuk, és a húshoz adjuk. A zsemlét kinyomkodjuk, és szintén a húshoz adjuk, majd az összenyomott fokhagymát, a tojást, fűszereket...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Közepes