Családireceptkönyv.hu

Nyúlcombok vadasan


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


2 nagyobb nyúlcomb,
1-2 szelet húsos füstölt szalonna,
1 nagyobb hagyma,
só,
tárkony,
néhány szem szemes bors,
szegfűbors,
rózsa bors,
borókabogyó,
3 babérlevél,
2 evőkanál olívaolaj,
2-3 evőkanál étolaj,
1 alma,
egy darab zellergumó,
1 nagyobb fehérrépa,
3 sárgarépa,
1 evőkanál mustár,
0,5-1 dl vörösbor,
ízlés szerint 2-3 evőkanál (vagy több, kevesebb) áfonyalekvár.

Elkészítés:


A combokat először a forgójánál kettévágtam, majd mindegyik darabot még ketté, így nyolc kisebb darabot kaptam. Erős, fűrészes kés viszonylag könnyen vágta a csontot. Sóztam, majd megspékeltem a szalonnával. Rászórtam a borsokat, a borókabogyót, a tárkonyt, a karikára vágott hagymát, a babérleveleket, és meglocsoltam az olajakkal. Egy napig állt a pácban, majd a hagymát és a fűszermagokat kivettem, az olajat lecsepegtettem, hirtelen nagy lángon elősütöttem benne a húsdarabokat, majd egy tálra kitettem őket. A hagymát apróra vágtam, a visszamaradt olajban megdinszteltem (ha kevés lenne az olaj, lehet még kevéssel pótolni), hozzáadtam a feldarabolt zöldségeket és az almát, kicsit pirítottam, majd felengedtem vízzel. A fűszermagokat és a babérlevelet is hozzáadtam, elkevertem benne a mustárt, az áfonyalekvárt, hozzáöntöttem a vörösbort, visszatettem bele a húsdarabokat, és együtt puhára főztem. Közben a combokat egy-kétszer megfordítottam. Mikor készre főtt, a húsokat kivettem, melegen tartottam, a zöldségeket a levével együtt leturmixoltam, szép krémes mártást kaptam. A combokat a közben már elkészített zsemlegombócokkal és a mártással tálaltam. Másnapra krumplikrokett karikákat sütöttem hozzá, és a mártást kicsit megszínesítettem, adtam hozzá még vörösbort és néhány kanál áfonyalekvárt, amitől ízesebb, pikánsabb lett, de az első változat is nagyon finom volt.

Nyúlcombok vadasan

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Vadételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Vonyarci erdész tokány
Vonyarci erdész tokány

A füstölt szalonnát vékony csíkokra vágom, bográcsban kiolvasztom. Az 1/3 zsiradék és az 1/3 kisült szalonnán megpirítom a kockára vágott gombát. Ezután félreteszem. A többi zsirad...

Elkészítési idő: 2
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: László
Vaddisznópörkölt vaslábasban
Vaddisznópörkölt vaslábasban

Hagymát dinsztel, rá a paprika, paradicsom, tovább forral, rá a fokhagyma, babér. Lassú tűzön kicsit összefőz. Rá 3-4 tk paprika, 2 dl vízzel egyet rottyant. Bele a hús, vízzel...

Elkészítési idő: 2-3 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Zsolt
Áfonyás szarvasragu
Áfonyás szarvasragu

A vöröshagymát pároljuk üvegesre a zsíron. Futtassuk meg benne a fokhagymát és a pirospaprikát, majd keverjük hozzá, és folyadék hozzáadása nélkül pirítsuk meg a a húst. Amikor m...

Elkészítési idő: 4 óra
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk