♥ KUGLÓF:
25 dkg liszt
1 cs sütőpor
15 dkg vaj
1 dl tejföl
25 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 narancs reszelt héja
1/2 narancs leve
4 db nagyobb tojás
csipet só
kandírozott, vagy aszalt gyümölcs ízlés szerint
♥ MÁZ:
4-5 ek porcukor
pár kanál frissen facsart narancs és citromlé
Elkészítés
1. A porcukorhoz adjuk hozzá a puha vajat, a vaníliás cukrot, a narancs levét és reszelt héját, és a tejfölt, majd robotgéppel keverjük alaposan össze.
2. Ezután állandó keverés mellett, egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat is, majd szintén keverjük össze.
3. A lisztet keverjük össze a sütőporral és egy csipet sóval, majd szitáljuk hozzá a keverékhez, majd keverjük simára a masszát.
4. Végül adjuk hozzá az aszalt, vagy kandírozott gyümölcskeveréket, majd fakanállal forgassuk, keverjük össze.
5. A kuglóf formát alaposan zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a tésztát.
6. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 50 perc alatt süssük készre.
7. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formába, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
8. A narancsos mázhoz a porcukorhoz adjunk hozzá 2-3 evőkanál narancs és citromlé keverékét, majd keverjük simára.
9. Keverés közben, ha szükséges akkor adjuk még hozzá narancslét, de arra figyeljünk hogy egy sűrűbb masszát kapjunk, mert különben lefolyik a kuglófról.
10. Ezután kanalazzuk rá a teljesen kihűlt kuglófra, és ízlés szerint szórjuk meg aszalt, vagy kandírozott gyümölccsel, majd hagyjuk hogy a máz kissé megszáradjon.
11. Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a kuglófot, majd úgy kínáljuk. A kevert tésztának köszönhetően több napig finom puha marad.
Az élesztőt langyos tejben – amibe pici sót és egy szem kockacukrot/1 mokkáskanál kristálycukrot teszünk – felfuttatjuk. A margarint annyi liszttel, amennyit felvesz összemorzsolj...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A tejbe keverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport, a sót, az élesztős keveréket, a joghurtot, az olajat, a to...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, a szódabikarbónát, a mézes fűszert, porcukrot összekeverjük, majd a margarinnal elmorzsoljuk, és végül a mézzel és tojással összegyúrjuk. Könnyen formázható puha tésztát...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű