1 dl narancslé
15 dkg kandírozott gyümölcs (vegyes-vágott)
15 dkg mazsola
25 dkg vaj vagy margarin
20 dkg nádcukor (vagy barnacukor)
4 tojás
5 dkg vágott (blansírozott) mandula
30 dkg liszt
1 tk sütőpor
tálaláshoz: porcuko
Egy 30 cm-es püspökkenyér formát béleljünk ki sütőpapírral. A hozzávalókat készítsük elő és mérjük ki.
A kandírozott gyümölcsöket keverjük össze a narancslével és a mazsolával.
A mandulát szükség, illetve tetszés szerint blansírozzuk, majd aprítsuk fel.
A vajat keverjük el krémesre a cukorral, egyenként dolgozzuk hozzá a tojásokat. A narancsleves kandírozott gyümölcsöket és mazsolát keverjük (immár fakanalat használva) a vajas krémhez. Ezután adjuk a krémhez a sütőporral elkevert lisztet és a mandulát is.
A tésztát töltsük az előkészített formába. 180 fokos sütőben kb. 1 órát sütjük (tűpróba!). Ha a teteje gyorsan barnulna, takarjuk le a sütési idő végefelé.
A kész süteményt hagyjuk kissé lehűlni a formában, majd tegyük rácsra, és hagyjuk teljesen kihűlni. Tálalhatjuk porcukorral megszórva, vékony szeletekre vágva.
Elkészítése: A babapiskóták felét lekapcsolható oldalú sütőformába rakjuk, minél szorosabban és kanalazunk rá néhány evőkanál kávét. A mascarponét, a cukrot, a joghurtot és a vaní...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet összegyúrjuk a margarinnal, a cukorral, a darált dióval, a rummal (én 1 evőkanál rumaromát tettem bele), a reszelt citromhéjjal, és a csipetnyi sóval. Ha szükséges, egy k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
lisztet a sóval, sajttal, tojással és a tejföllel elkeverjük. A cukros tejben az élesztőt felfuttatjuk, majd a tésztához öntjük, jól összedolgozzuk. Lisztezett deszkára öntjük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű