4 db 3,5 dl-es üveghez:
1 kg narancs,
½ l rostos narancslé,
1 kg gyümölcshöz való zselésítő anyag,
1 kg kristálycukor,
2 citrom leve,
1 vaníliarúd (van. cukorral helyettesíthető),
1 kisujjnyi fahéj,
3-4 szegfűszeg,
1 csillagánizs (elhagyható)
3 cl Campari vagy piros gyümölcs szörp
A narancsokat forró, folyó víz alatt gondosan megmossuk, szárazra töröljük, és 2 narancs héját (fehér bundáját nem) burgonyahámozóval vékonyan lehántjuk, gyufaszál-vékonyságú csíkokra metéljük. Forrásban lévő vízbe dobjuk, 5 percig főzzük, hogy veszítsen kesernyés ízéből, majd legalább 10 percre bő hideg vízbe tesszük, leszűrjük, lecsepegtetjük.
Az összes narancsot meghámozzuk, kifilézzük, hogy a vékony hártyákból és a fehér részekből ne kerüljön bele, majd egy tálba rakjuk levével együtt (ez a legmacerásabb része, de megéri).
A zselésítő anyagot (a csomagoláson olvasható javaslat szerint) elkeverjük a teljes mennyiségből elvett 2 ek. kristálycukorral, majd a narancshúshoz adjuk, és összekeverjük.
A narancslét összeforraljuk a maradék kristálycukorral, citromlével, a felhasított vaníliarúddal és a fűszerekkel, beleszórjuk a narancshéjcsíkokat, mérsékelt tűzön, fedő nélkül 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a narancshúst és folyamatosan-erőteljesen kevergetve az újraforrástól számított két percig főzzük. Lehúzzuk a tűzről a dzsemet (egyenlőre folyékony, nem kell megijedni!!!), belekeverjük a Camparit v. a szörpöt, hogy élénkebb színe legyen, kidobjuk a fűszereket, ha szükséges leszűrjük a habját.
Az üvegeket tepsibe állítjuk, amit ujjnyira felöntük meleg vízzel, és derékban elvágott tölcséren át színültig töltjük őket a dzsemmel. Azonnal lezárjuk, és fejre állítjuk az üvegeket 5 percre, majd visszafordítjuk, és kész!
A felkarikázott banánt, a narancsok és a citrom levét, a cukrot, a fahéjat és a vaníliát kevejük össze, és tegyük egy lábasba. Forraljuk fel, addig főzzük, míg a banán átlátszóvá...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
körte felaprítva, vízzel felfőzve kb 10 perc, pürésítjük, belekeverjük a cirom savat. újra fel forr, mehet az üvegbe. dunszt kb 1/4 óra
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Mosd meg a klementineket. Vágd le a kocsányát, szedd le a fehér részeket, darabold és tedd egy nagy tálba Szórd rá a cukrot tedd bele a vaníliát, keverd össze és hagyd állni egész...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz