6 db csirkecomb
2 fej vöröshagyma
2.5 dl fehérbor
2 evőkanál mustár
1 csokor petrezselyem
2 kiskanál tejszín
3 gerezd fokhagyma
só, frissen örölt bors
A csirkecombokat megsózzuk, és megborsozzuk, a vöröshagymát megpuculjuk és vékonyan felkarikázzuk, majd a bort, meg a mustárt kézi habverővel simára keverjük egy kisebb tálban. Olyan serpenyőt használunk, amit később a sütőbe is tehetünk. Az olajat erős lángon felforrósítjuk, a combokat megpirítjuk. Ha elkészült külön tábla félrerakjuk, majd a serpenyőbe tesszük a felszeletelt hagymát, és addig kavargatjuk, amíg megpuhul, aranybarna nem lesz.
Levesszük a tűzről és felöntjük a mustáros borral és fokhagymával, tejszínnel, majd visszahelyezzük a combokat. Erős lángon felforraljuk, majd sütőbe toljuk. A csirkecombok 25-30 perc alatt átsülnek.Tálaláskor meghintjük apróra vágott petrezselyemmel. Köretként tört krumplit, vagy rizst, esetleg rizottót is kinálhatunk mellé.
Melegítsd elő a sütőt! Tisztítsd, hámozd meg, majd vágd apró kockákra és sózd be a cukkiniket. A hagymát is aprítsd, kis olajon pirítsd meg, majd add hozzá a levétől megfosztott c...
Elkészítési idő: 50 Nehézség: Közepes
A csirkemelleket szétnyitjuk, kiklopfoljuk, sózzuk. Mindegyik csirkemellre teszünk 1-1 szelet főtt füstölt tarját és 1-1 szelet mozzarella sajtot. A csirkemelleket összehajtj...
Elkészítési idő: 1 Nehézség: Közepes
A csirkemelleket megmossuk, szeletekre vágjuk, sózzuk borsozzuk. A mustárt, az olajat, a sót és a fokhagymát összekeverjük majd ráöntjük a húsra. Alaposan összekeverjük őket. A cs...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű