Családireceptkönyv.hu

Macarons


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


HABCSÓK:
11 dkg mandulaliszt
20 dkg porcukor
9 dkg pihentetett szobahőmérsékletű tojásfehérje
30 dkg kristálycukor
6 csepp citromlé
1 kk kakaó
TÖLTELÉK:
♠Mascarpone:
4 dkg mascarpone
1/2 ek porcukor
♠Csokoládé
0,5 dl tejszín
5 dkg 70%-os étcsokoládé
1,8 dkg vaj

Elkészítés:


Minden hozzávalót, eszközt készítsünk elő.
Ha nem mandulalisztünk van, a mandulát daráljuk le, keverjük el a porcukorral, majd azzal daráljuk át újra kis adagokban.Szitáljuk át, és az esetleges fennmaradó darabos részt daráljuk újra. A tojásfehérjét kezdjük el pár csepp citromlével verni, majd amikort habosodik, adjuk hozzá a kristálycukrot, és verjük addig amíg megáll benne a habverő.
Ha elkészült a hab, adjuk hozzá a mandulás keveréket, és egy spatulával forgassuk össze. Addig kell keverni, amíg a lapátról lassan, de folyamatosan folyik. Amíg szakaszosan folyik, nincsen kész, még kell rajta párat keverni. Gyakori ellenőrzést kíván.
A megfelelő állag elérése után töltsük habzsákba, és sütőpapírra nyomjuk ki a kis halmokat (kb. 3cm). Hogy szépen elterüljenek, néhányszor ütögessük meg a tepsi alját. Tegyük félre, és hagyjuk pihenni 1 óra hosszát de a helyiség ne legyen gőzös). Az óra leteltével ellenőrízzük, hogy bebőrösödött-e a teteje. Ha megérintjük és még ragacsos, akkor pihentessük tovább. Előmelegített sütőben 140°-on süssük alul felül sütéssel kb 16 percig. A macaronok könnyen lejönnek a sütőpapírról, amikor teljesen kihűltek.
TÖLTELÉK:
♠Mascarpone:A krémhez a mascarpone-t keverd össze a porcukorral.
♠Csokoládé: A tejszínt hevítsd forráspontig, majd keverd bele a feldarabolt csokoládét , de ne keverd meg. Pár perc múlva
hozzáadhatod a vajdarabkákat is, és az egészet keverd fényesre és simára. Tedd hűtőbe, kb.1 óra múlva éri el a kellően szilárd állagot a macaronok összetapasztásához.

Macarons

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Gyümölcsös kuglóf
Gyümölcsös kuglóf

A kókusztejet felmelegítjük, és eloszlatjuk a zselatint (és az édesítőt, ha igényli). Ha felolvadt, beleszórjuk a gyümölcsöt. Miután kicsit lehűlt, kuglóf formába, majd hűtőbe tess...

Elkészítési idő: 10 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: minitunder
Mascarponés-banános desszert
Mascarponés-banános desszert

A gyümölcsöket, ha konzerv, lecsepegtetjük, felkockázzuk. Az előzőleg lehűtött tejszínt habfixszel felverjük. Egy keveset félreteszünk a díszítéshez, a többit óvatosan összeforgatj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Lenmaglisztes Isler cukormentes sárgabarack lekvárra
Lenmaglisztes Isler cukormentes sárgabarack lekvárra

A diót a korpával egy kávédarálóba tesszük és ledaráljuk,majd az eritritet is porrá őröljük.Ezután a tészta hozzávalóit összegyúrjuk egy tálban majd 1 órára hűtőbe tesszük. Ezut...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk