35 dkg liszt,
10 dkg porcukor,
csipet só,
késhegynyi sütőpor
20 dkg hideg vaj,
1 tojás szétválasztva,
3-4 evőkanálnyi hideg tej,
valamint kristálycukorral elkevert darált dió
lekvár
A lisztet elkeverjük a porcukorral, csipet sóval, majd elmorzsoljuk benne a hideg vajat.
Egy tojás sárgájával és kevéske hideg tejjel gyorsan összeállítjuk a tésztát, amit folpackba csomagolva kb. 2 órán keresztül pihentetünk a hűtőben.
A sütőt 190 °C-ra előmelegítjük, a tésztát kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk és a legkisebb virág kiszúrval kiszaggatjuk.
A fehérjét egy villával kissé felverjük, a virágok egyik felét először ebbe, majd cukrozott darált dióba mártjuk.
Diós oldalukkal felfelé kerülnek a sütőpapíros tepsibe.
Addig sütjük, míg széleiken éppen elkezdenek színt kapni.
Kihűlés után 1-1 virágot (egy lyukasat és egy telit) lekvárral összeragasztunk.
1. A tészta hozzávalóiból omlós tésztát készítünk - olyat, amely könnyen kezelhető és jó nyújtható (ne legyen se lágy, se kemény), majd folpackba csomagolva 20 percre a hűtőbe tess...
Elkészítési idő: 45 PERC Nehézség: Könnyű
A töltelék hozzávalóit kikeverjük. A kakaós lap hozzávalóit összegyúrjuk, kétfelé vesszük és mindkettőből egy-egy kb. fél cm-es téglalapot nyújtunk. A nyújtást sütőpapíron célszer...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sütőt előmelegítjük. Egy közepes tepsit (20*32 cm) kikenünk vékonyan margarinnal és meghintjük liszttel. A diót durvára vágjuk. A lisztben elkeverjük a sütőport. A tojásokat e...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű