Családireceptkönyv.hu

Kijevi csirkemell


Írta:

Elk. idő: 45 perc
Adag: 2 fő
Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


♥ csirkemellhez
2 db csirkemell filé
70 g vaj
1 evőkanál petrezselyemzöld
2 evőkanál tárkony (friss, vagy szárított)
1 teáskanál citromlé
1 teáskanál mustár
♥ panírozáshoz
1 db tojás (apró, "S"-es méretű)
5 evőkanál zsemlemorzsa
5 evőkanál búzaliszt (BL55)
♥ sütéshez
étolaj

Elkészítés:


A csirkemelleket középen kettévágjuk, de csak addig, hogy kitudjuk hajtani a húst. Így kapunk egy nagyobb szeletet. Ezt óvatosan kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és addig a hűtőbe rakjuk amíg a fűszervajat elkészítjük.
A szobahőmérsékletű vajjal összekeverjük a citromlevet, mustárt, apróra vágott friss vagy szárított fűszereket, sót borsot és hűtőbe (vagy fagyasztóba) rakjuk 10-15 percre, hogy formázhatóvá dermedjen a vaj.
Mikor megdermedt a vaj, kivesszük a húsokat is a hűtőből, a fűszeres vajból két rudat formázunk é a húsok szélére rakjuk, majd feltekerjük őket, úgy, hogy oldalt is felhajtjuk kicsit a húst, majd hosszában feltekerjük, így nem fog kifolyni sülés közben a vaj.
Fogpiszkálókkal rögzíthetjük a hústekercseket.
Előkészítünk 3 tálat. egyikben pici sóval elkeverjük a tojást, a másikba rakjuk a lisztet, a harmadikba pedig a zsemlemorzsát.
A húsokat először a lisztbe forgatjuk, majd a tojásba, végül a zsemlemorzsába.
Előmelegített olajban készre sütjük a húsokat, majd papírtörlőre szedjük őket, hogy a felesleges olajat felitassuk.
Salátával, hasábburgonyával, vagy tetszőleges körettel tálaljuk a kijevi csirkemellet

Kijevi csirkemell

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Rozmaringos irdalt csirkemell almával sütve
Rozmaringos irdalt csirkemell almával sütve

A melleket hosszában beirdaljuk. Sóval, borssal és a zúzott fokhagymával alaposan bedörgöljük. A zsebek belsejét is! Meglocsoljuk a citromlével, majd megszórjuk őrölt rozmaringg...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Nem lehet abbahagyni csirke
Nem lehet abbahagyni csirke

A lisztben elkeverem a pirospaprikát,köményt, borsot,majoránnát, szárnyas fűszerkeveréket. A csirkecombokat beforgatom a fűszeres lisztben. Egy tepsit olajjal kikenek. A tejfölb...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Mustáros csirkecombok
Mustáros csirkecombok

A tejfölt kiöntöm egy tálba, és jól elkeverem benne az ételízesítőt, a zúzott fokhagymát, a mustárt, és az olajat. A combokat egyenként lisztbe mártom, majd lerázom róla a felesl...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk