20 dkg főtt gesztenye
10 dkg füstölt szalonna
1 fej vöröshagyma
1 dkg gyömbér (friss, hámozott)
1 db zsemle (szikkadt)
só
feketebors (őrölt)
szerecsendió (őrölt)
40 dkg pulykamellfilé
25 dkg pulyka felsőcomb - darált
15 dkg szalonna, bacon (nyers)
1 db tojás (közepes, "M"-es méretű
A szalonnát szeletekre, csíkokra majd kockákra vágjuk. A hagymát is apróra vágjuk. Egy serpenyőben kis lángon a szalonnát üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát és együtt kb. 30 percig kis lángon pirítjuk. A szalonna nem sülhet ropogósra. Ezután félretesszük. Közben a gyömbért szeleteljük, keskeny csíkokra majd apró kockákra vágjuk A zsemlét beáztatjuk. A gesztenyét apró kockákra vágjuk. A töltelékhez összekeverjük a darált pulykahúst, a szalonnával összepirított hagymát, a kinyomkodott zsemlét, a gyömbért, a fűszereket, sót, a gesztenyét, alaposan össze
dolgozzuk, majd 2 órára hűtőbe tesszük. A pulykamell szeleteket folpack alatt vékonyra klopfoljuk. Két réteg olajjal megkent alufóliára fektetjük a bacon szeleteket, erre tesszük a hús szeleteket. A tölteléket keresztben a húsra halmozzuk és a húst a fóliával együtt óvatosan feltekerjük. Az alufólia mindkét végét megcsavarjuk, ezzel formázzuk a roládot. Tepsibe tesszük a húst és aláöntünk 150 ml vizet. Előmelegített 180 C-os sötőben 30-40 percig sütjük, majd kicsomagoljuk az alufóliából és 20-30 perc alatt megpirítjuk. Az elpárolgott vizet pótoljuk és sütés közben a sültet locsolgatjuk vele.
Ha elkészült mielőtt felvágnánk, langyos helyen legalább 15 percig pihentetjük. Burgonyapürével, kompóttal, bogyós gyümölcs lekvárral tálaljuk.
A darált diót összekeverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral, az őrölt fahéjjal, és a reszelt citromhéjjal, majd hozzáadjuk a villával felvert tojást és gyors mozdulatokkal össze...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy tálban összekeverjük a száraz alapanyagokat (lisztet, porcukrot, fűszerkeveréket, szódabikarbónát), majd hozzáadjuk az enyhén megolvasztott, de nem folyós margarint, a tojásoka...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A babot előző este kiválogatjuk és beáztatjuk hideg vízbe. A csülköt kicsontozzuk, a káposztát megtisztítjuk és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A paradicsomot és a paprikát kockár...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű