♥ SZIRUP:
3 pohár cukor
3 pohár víz
2-3 evőkanál rózsavíz
1 csipet só
1 evőkanál lime- vagy citromlé
♥ TÉSZTA:
1 dl joghurt
20 dkg vaj
1/2 dl olaj
1 tojás
1/2 pohár cukor
1/2 pohár búzadara
1 csomag sütőpor (12 g)
kb. 4 pohár liszt
♥ TETEJÉRE:
1 tojássárgája
egész törökmogyoró vagy mandula vagy dió
darált mandula vagy aprított dió vagy kókuszreszelék
Először a szirupot készítjük el. Ehhez a cukrot a vízzel és a többi hozzávalóval együtt felforraljuk, majd forrástól számítva 3 percig főzzük. Hideg helyen hagyjuk kihűlni.
A joghurtot a tojással, az olvasztott (de már nem forró) vajjal, az olajjal és a cukorral kikeverjük, hozzáadjuk a tojást és a darát, majd alaposan elkeverjük. Ezután rászórjuk a sütőport, és fokozatosan adagolva beledolgozunk annyi lisztet, hogy puha, könnyen kezelhető, az edény falától elváló tésztát kapjunk.
Enyhén lisztezett felületen kb. fél cm vastagra nyújtjuk. (Egyszerűbb egyszerre csak a tészta felével dolgozni.) Kis pohárral vagy pogácsaszaggatóval 6 cm-es korongokat szaggatunk. A korongok felének közepébe (akár egy kupakkal) kb. 3 cm-es lyukat szúrunk. Kiolajozott sütőtepsire rendezzük őket, alulra a teli köröket, rájuk egy-egy lyukas korongot. Megkenjük őket tojássárgájával, közepükbe 3-3 hántolt törökmogyorót helyezünk.
Előmelegített 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve azonnal meglocsoljuk a süteményt a sziruppal. 5 percig hagyjuk őket dagadni, majd tálcára szedjük, megszórjuk kevés darált mandulával, dióval vagy kókuszreszelékkel, és fogyasztásig hideg helyen tároljuk.
Tészta: a hozzávalókat összegyúrjuk, majd 5 lapot nyújtunk és lisztes tepsi hátán előmelegített sütőben sütjük. Krém: 5 tojás sárgáját a cukorral, liszttel és 1 dl tejjel jól el...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A mandulát keverjük el a porcukorral, és szitáljuk át. A tojásfehérjét egy csipet sóval és a citromlével verjük kemény habbá. Apránként adjuk hozzá a cukrot, és verjük még fényes h...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1.Vékony palacsintákat sütünk. 2.a töltelékhez: a túrót vaníliás cukrot tojást aszalt sárgabarackot és mazsolát összekeverem.Tegyük a tölteléket a palacsintába és tekerjük fel.a p...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű