60 dkg csirkecomb filé
2 db Knorr Tyúkhúsleves-kocka
4 db sárga héjú burgonya nagyobb
5 gerezd fokhagyma
3 dkg füstölt kenyérszalonna
1 evőkanál olaj
olaj a krumplisütéshez
Egy nagyobb lábost, félig töltve vízzel tegyünk fel melegedni erős lángon. A krumplikat hámozzuk meg és tegyük az enyhén sózott forrásban lévő vízbe, főzzük 5-7 percig.
Közben a szalonnát vágjuk kisebb kockákra, és egy serpenyőben süssük ki a zsírját. Ezalatt a fokhagymát aprítsuk fel, a húst vágjuk kisebb kockákra.
A tyúkhúsleves kockát 1 evőkanál olajban dolgozzuk el krémes pasztává egy evőkanál segítségével. A Knorr tyúkhúsleves összetett, kerek ízei kiválóan egészítik ki a csirkecomb ízét. Keverjük hozzá a kockázott húst. A szalonna kisült zsírjának nagyját kanalazzuk le. Tegyük a forró serpenyőbe a húst és pirítsuk nagy lángon 2-3 percig, majd csökkentsük a lángot. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát is. Pirítsuk tovább a húst közepes alacsony lángon, amíg megpuhul, és közben süssük meg az előfőzött krumplit. Finomhangoljuk frissen vágott petrezselyem zölddel, csípős paprikakrémmel.
Ezzel a módszerrel igazán ízletes Brassóit készíthetünk. A kockában rejlő, komplex tyúkhúsleves alapíz pirulás közben átjárja a húst így a végeredmény remek lesz.
A csirkemellfiléket, lemossuk kettéválasztjuk. A fél csirkemelleket oldalának közepén bevágjuk, szétnyitjuk, majd kiklopfoljuk. A vöröshagymát felaprítjuk, kevés olajon megpirítju...
Elkészítési idő: 100 perc Nehézség: Közepes
Egy jénai tálat kivajazunk. A húst kiveregetjük, előkészítés után lisztbe mártva elősütjük. A kivajazott jénai tál aljára terítjük a sonkaszeleteket, elrendezzük rajta az elősütö...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű