Családireceptkönyv.hu

Mázas sertés-hasaalja


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:



60-70 dkg sertés hasaalja
2 db sárgarépa
1 db zöldség
1/2 zeller
2 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma

egész bors

Pác hozzávalói:

2-3 ek olaj
2 ek balzsamecet
2 ek méz
2 ek szójaszósz
1/2 citrom leve

Elkészítés:


A hasaalját vágjuk fel nagyobb kockákra, majd tegyük egy edénybe, és adjuk hozzá a megtisztított, és feldarabolt zöldségeket.
Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd főzzük puhára.(arra azért vigyázzunk, nehogy túlfőjön, és szétessen a hús)
A megfőtt húst szedjük ki egy tányérra, majd hűtsük ki teljesen. Ezután pár órára, vagy egy egész éjszakára tegyük be a hűtőbe mielőtt készre sütnénk. A pác hozzávalóit tegyük bele egy tálkába, majd keverjük alaposan össze.
Egy serpenyőbe öntsünk egy-két ek. olajat, majd a hűtőből kivett hús minden oldalát süssük szép aranybarnára.
Amikor már minden oldala szép aranybarna, öntsük rá az összekevert pácot, és süssük még pár percig. Sütés közben többször forgassuk meg, és kanalazzuk a pácot a sülő húsra. Addig süssük, még kicsit besűrűsödik a máz, és teljesen bevonja a húst.
Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk hozzá salátát, friss kenyeret, péksüteményt, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré is.
Én most paradicsomos-cukkini salátával, és puha péksüteménnyel tálaltam.

Mázas sertés-hasaalja

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Lecsós hús tarhonyával
Lecsós hús tarhonyával

A hússzeleteket sóztam, borsoztam, rizslisztbe forgattam majd kevés olajon mindkét oldalukat gyorsan kisütöttem. A vöröshagymát, fokhagymát megpucoltam, előbbit fél karikákra, utób...

Elkészítési idő: 1,5-2 óra
Nehézség: Közepes
share
Darálthúsos rakott krumpli
Darálthúsos rakott krumpli

A krumplit alaposan mosd meg, majd héjában, sós vízben főzd meg. Pucold meg és karikázd fel. Az olajat hevítsd fel, rakd hozzá az apróra vágott hagymát, és pirítsd meg. Tedd rá a...

Elkészítési idő: 1,5
Nehézség: Nehéz
share
Sertéscsülök Pékné módra
Sertéscsülök Pékné módra

A sertéscsülköt kuktában egy fej hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, őrölt köménnyel, majorannával, babérlevéllel és annyi vízzel, hogy ellepje előfőzöm. A krumplit hasábokra...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk