8 tojás sárgája + fehérje
28 dkg finomliszt
8 dkg rétesliszt
30 dkg porcukor
1,2 dl olaj
1,2 dl tej
1 sütőpor
2 evőkanál kakaó
a másik laphoz:
8 tojás fehérje
30 dkg porcukor
15 dkg darált dió
10 dkg liszt
sütőpor
15 dkg meggybefőtt (de többet is elbír)
a sárga krémhez:
8 tojás sárgája
1 egész tojás
25 dkg porcukor
(a tepsi mérete: 37 x 25 cm)
25 dkg Rama
Előbb sütünk egy 8 tojásos olajos-tejes piskótát. A tepsit kizsírozom, lisztezem, majd az aljára teszek egy szilikonos sütőpapírt.
A tojások sárgáját felverem a porcukorral, beleteszem az olajat, a tejet, majd a liszttel elkevert sütőport és kakaót. Hozzáadom a habbá vert tojásfehérjét. 150 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm. Amikor kisült, kiborítom, még frissen lehúzom róla a sütőpapírt és a rácson hagyom kihűlni.
Ezután elkészítem a másik lapot. A tojásfehérjéket felverem a porcukorral, belekeverem a darált diót, lisztben elkevert sütőport, majd a tepsibe öntve beleszórom a meggyet is arányosan elosztva rajta. 150 fokon kisütöm. Tűpróba után ezt is rácsra borítom, és hagyom kihűlni. (Kicsi édes morzsával vagy liszttel szoktam megszórni a tetejét, amit ráborítok a szilikonos sütőpapírra, így nem fog odaragadni.)
Miközben hűlnek a lapok, elkezdem a sárga krém elkészítését. A krémhez egy edényben vizet forralok, felé helyezek egy kisebb edényt. Így gőz felett besűrítem a tojásokkal felvert porcukrot, majd kihűtöm. Ezután belekeverek egy RAMA margarint. Ezt a krémet kétfelé veszem.
A süti összerakása: Barna piskóta-sárga krém- meggyes lap-sárga krém-barna piskóta. A tetejére olvaszthatunk csokoládét.
Csak hidegen szeleteljük, akkor lesz a királyfi szeletünk dekoratív és gusztusos.
Tészta: 20 dkg cukrot, 5 dkg margarint, 1 egész tojást és 2 ek. mézet habosra keverünk. 30 dkg lisztben elkeverünk 1 sütőport és a mézes masszához adjuk, majd 2 dl tejjel higítjuk....
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Könnyű
Az egészet kézimixerrel összekevered és lassú tűzön szuper bevonatos palacsintasütőn kisütöd. Ebből az adagból 3 nagyobb, vagy 4 normál méretű palacsinta lesz. Kalória értéke:...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Melegítsd elő a sütőt 175 fokra. Bélelj ki alufóliával egy kerek tortaformát, majd nagyon vékonyan kend meg olajjal. Keverd habosra a porcukrot az olvasztott vajjal és a vanília...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű