20 dkg finomliszt
• csipetnyi só
• 10 dkg vaj
• egy kevés lehűtött víz
• fehér növényi zsiradék
A TÖLTELÉKHEZ:
• 22,5 dkg 70%-os étcsokoládé
• 11 dkg vaj
• 11 dkg sötétbarna cukor
• 15 dkg átszitált porcukor
• 2 evőkanál kakaópor
• 2 evőkanál neszkávé
• 1,5 dl forró víz
• 4 tojás
1. A tészta készítését azzal kezdjük, hogy a lisztet a keverőtálba szitáljuk,
és hozzákeverjük a sót.
Ujjunkkal belemorzsoljuk a vajat.
2. Evőkanalanként, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a lehűtött vizet, amíg össze nem áll a tészta. Golyót gyúrunk belőle, fóliába csomagoljuk és egy órára a hűtőbe tesszük.
3. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a formát fehér növényi zsiradékkal kikenjük.
4. Finoman belisztezett gyúrótáblán a tésztát kinyújtjuk,
és kibéleljük vele a formát. Az alját villával megszurkáljuk.
5. A tésztát letakarjuk sütőpapírral, és a felszínét
telerakjuk sütőgolyókkal (ha nincs, babbal vagy lencsével).
20 perc alatt halvány aranysárgára sütjük.
6. A formát kivesszük a sütőből, a tésztáról levesszük a golyókat
és a papírt. A sütő hőmérsékletét 140 fokra csökkentjük.
7. Hőálló tálban a csokoládét, a vajat és a cukrot gyöngyözve
(nem zubogva) forró víz fölé tesszük, és simára, folyósra keverjük.
8. A kakaóport és a neszkávét összekeverjük, rájuk öntjük a forró vizet,
majd az egészet simára keverjük.
9. A tojást habosra verjük, és hozzákeverjük a csokoládékrémet
meg a kávés keveréket.
10. A tölteléket a tésztakosárba öntjük, és 40-45 percig sütjük,
hogy a sütemény összeálljon. Hidegen és melegen is tálalhatjuk.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. 2 A sárgájához hozzáadjuk a cukrot, meleg vizet, ezeket összekeverjük, majd hozzáadjuk a kakaós-sütőporos lisztet....
Elkészítési idő: 180 Nehézség: Közepes
A megadott mennyiség egy kb. 38x26 cm-es tepsinyit fog kiadni. 1. A tésztához a lisztet, a cukrot, a sót, az élesztőt és a zsírt egy tálba mérjük, és elmorzsoljuk. Ezután an...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés A puha vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral, a sóval és a citromhéjjal 15 percen keresztül habosra keverjük, majd hozzáadunk 3 tojássárgát, amivel további 10 pe...
Elkészítési idő: 30 p Nehézség: Könnyű