3 tojás
4 evőkanál cukor
3 evőkanál liszt
1 evőkanál étkezési keményítő
2 kiskanál sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
csipet só
Az őszibarackzseléhez:
4-5 fehér húsú érett őszibarack
1 csomag vaníliás pudingpor
3 evőkanál cukor
A krémhez:
25 dkg krémsajt
1 evőkanál vaj, vagy Rama
1 csomag vaníliás pudingpor (főzős)
3 dl tej
cukor
A tetejére:
2,5 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
1 evőkanál porcukor
A díszítéshez:
zöld színű szórócukor
1. Az őszibarackzselével kezdjük. Vegyünk egy hosszúkás kenyérformát, és béleljük ki fóliával úgy, hogy lelógó részt hagyjunk a felhajtásra. A barackokat magozzuk és hámozzuk le, tegyük egy magas tálba, és botmixerrel pépesítsük. 3 evőkanál cukrot adjunk hozzá, és 1 csomag vaníliás pudingporral keverjük össze, főzzük sűrű krémmé, majd a formába öntsük bele. Ha kihűlt, tegyük hűtőbe, és takarjuk be a fóliával. Célszerű előző nap ezt elkészíteni.
2. A piskótának valókat keverjük ki, és süssük meg egy 20x30 cm-es keskeny peremű sütőtepsiben, amit előtte zsírpapírral béleltünk. 200 fokon 10 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, 2 lapot vágunk belőle, amekkorába a barackzselénket tettük, és kenjük meg vékonyan baracklekvárral az egyik piskótalapot, majd azzal a felével borítsuk be a zselét. Erre a főzött pudingkrém kerül, amit kikeverünk a vajjal és a krémsajttal, és befedjük a másik piskótával.
3. Lenyomkodjuk, majd 3-4 órára a hűtőbe tesszük dermedni. Utána kiborítjuk a formából úgy, hogy tálcát teszünk rá, és átfordítjuk. Így a zselé kerül felülre.
4. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, belekeverjük a fixálót, és bevonjuk a zselé tetejét habzsákból, csillagcsővel. Zöld cukorral megszórjuk, és jól behűtjük egy éjszakára. Másnap forróvízbe mártott késsel szeleteljük.
1. A sárga tésztához egy tálban a tojásokat a cukorral habosra keverjük. Belekeverünk 16 dkg vajat (vagy margarint), majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. A tésztát kiv...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A tojások sárgáját a cukorral, margarinnal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a rumot, a lisztes sütőport, majd a tojások felvert habját. Óvatosan összekeverjük, hozzáöntjük a torta...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit egy tálba tesszük és robotgéppel összedolgozzuk, majd letakarjuk és egy órán át hagyjuk állni. Ezt követően kinyújtjuk a tésztát és sütőpapírral bélelt tepsibe...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes