2 db fiatal, egész galamb
12 és fél dkg zsíros, kockára vágott füstölt szalonna
20 dkg vegyes darált hús
2 és fél dl szárnyasalaplé
2 szem finomra aprított mogyoróhagyma
1 gerezd finomra aprított fokhagyma
1 késhegynyi fahéj
2 evőkanál fenyőmag
1 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
1 db tojás
1 evőkanál zsír
1 szál tisztított, karikára vágott póréhagyma
1 nagyobb szeletelt sárgarépa
1 és ¼ dl fehérbor
ízlés szerint bors
ízlés szerint só
1. A galambot kizsigereljük, megmossuk, és jól leszárogatjuk. A belsőségeit megtisztítjuk és felaprítjuk.
2. Egy serpenyőben kisütjük a szalonna zsírját. A darált húst, a galambbelsőségeket, a mogyoróhagymát és a fokhagymát hozzáadjuk, és 10 percig sütjük. Ezután levesszük a tűzről, és sóval, borssal és fahéjjal fűszerezzük.
3. A töltelékhez a darált húsos pépet fenyőmaggal, zsemlemorzsával, petrezselyemmel és tojással összekeverjük. Megtöltjük vele a galambokat, és konyhai cérnával megkötözzük őket.
4. A zsírt pecsenyesütőben felforrósítjuk, és a galambokat minden oldalukon megpirítjuk benne. A póréhagymát és a sárgarépát hozzáadjuk, és kis ideig együtt sütjük. A fehérbort, majd a szárnyaslevest is ráöntjük. Előmelegített sütőben, 175 °C-on kb. 30 percig pároljuk, közben a pecsenyelével többször meglocsoljuk.
5. A kész galambokat kivesszük a sütőtálból, a mártást szűrőn áttörjük, megsózzuk és megborsozzuk. A mártást külön kínáljuk a galambhoz.
Chilis-narancsos-mézes csirke :) Recept: Készítettem egy pácot, és ebben hagytam állni egy éjszakát a sózott-borsozott csirkét. Pác: 1 narancs leve, 1 narancs húsa, 2 kanál méz,...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
“Őrölt mustármaggal ízesített, majd sózott felvert tojásba forgattam, zsírban, hirtelen sütöttem a rántott husit.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sajtot és a mozzarellát lereszeljük, egy tálba tesszük és hozzákeverjük a mustárt. A húsok oldalán egy rést vágunk és megtöltjük a sajtos masszával. Sóval és borssal átkenjük a m...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű