Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához
a tésztához:
2 tojás
8 dkg cukor
10 dkg darált mandula
2 evőkanál víz
2 evőkanál olaj
a krémhez:
25 dkg mascarpone
4 dl alaposan behűtött habtejszín
1 csomag zselatinfix
1 evőkanál porcukor
a meggyes réteghez:
2 dl az amaréna meggy szirupos levéből
2 dl víz vagy vörösbor
4 dkg étkezési keményítő
20-25 dkg leszűrt amaréna meggy
a lap locsolásához:
3-4 evőkanál az amaréna meggy szirupos levéből
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban. A tortaforma aljába sütőpapírkorongot vágunk.
Legalább 10 percig habosra keverjük a tojásokat a cukorral, majd hozzáöntjük a vizet és az olajat. Kézi habverővel hozzáforgatjuk a mandulát. A tésztát a formába töltjük, és kb. 25 perc alatt megsütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
A meggyes réteghez elvegyítjük a keményítőt a felhígított szirupban, és kis lángon kevergetve besűrítjük. A tűzről levéve hozzáadjuk a meggyet is, hűlni hagyjuk.
A zselatinfix hozzáadásával habbá verjük a tejszínt, beletesszük a porcukrot és kanalanként a mascarponét is.
Állítható tortagyűrűt kapcsolunk a kihűlt tortalap köré, meglocsoljuk a szirupos lével. Rásimítjuk a tejszínes krém felét, erre rákanalazzuk a meggyes töltelék felét. A megmaradt tejszínkrémet evőkanállal szabálytalanul ráhalmozzuk, és erre tesszük foltokban a maradék meggyes krémet.
Legalább 3-4 órára hűtőbe helyezzük. Tálalás előtt vékony késsel elválasztjuk a tortát a karimától, és tálra csúsztatjuk.
1 kg magozott meggy
80 dkg kristálycukor
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 teáskanál őrölt fahéj
2 teáskanál színtelen mandulaaroma
Elkészítés
A hozzávalókat nagyobb tálban összevegyítve hűvös helyen állni hagyjuk.
Gyakran átkeverjük, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik benne. Ezután zárható üvegekbe szedjük, és felhasználásig hűtőben tároljuk.
Tipp: ha gyerekek nem esznek belőle, akkor ízesíthetjük 1 dl rummal vagy konyakkal is. Fagylaltokba, süteményekbe használhatjuk ízesítőként.
http://www.mohakonyha.hu
A gesztenyét a darált keksszel és az olvasztott margarinnal összekeverjük és annyi tejet öntünk hozzá, hogy formálható masszát kapjunk. Nagyjából egy, maximum másfél dl. Egy 22 cm...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Válasszuk szét a tojásokat, külön tálba a sárgáját, külön tálba a fehérjét. A tojások sárgáját keverjük habosra (fehéredésig) a 6 evőkanál. kristálycukorral, majd adjuk hozzá az 1...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A tojásokat habosítani kezdjük (7-8 perc). Ha már elég stabil a hab, hozzáadjuk az édesítőszert is. ◾️Beleszitáljuk a liszteket, és óvatosan a habhoz forgatjuk. ◾️ 22 cm-s tor...
Elkészítési idő: 120 perc Nehézség: Közepes