hozzávalók / 8 adag
A barna réteghez
200 g étcsokoládé
500 g kekszmorzsa
100 g törökmogyoró (pirított és aprított)
50 g koktélcseresznye (aprítva, elhagyható)
3 ek likőr (Tia Maria vagy rumos kávé)
1 dl víz (kevés az összegyúráshoz)
A rizses réteghez
200 g fehér csokoládé
50 g puffasztott rizs
80 ml habtejszín
A dekorációhoz
100 g étcsokoládé
50 g tejcsokoládé
25 g mandulapehely
Béleljünk ki egy hosszúkás sütőformát folpackkal.
Olvasszunk fel a 200 g étcsokit vízgőz felett. Adjuk hozzá a kekszmorzsát, mogyorót, koktélcseresznyét, a Tia Maria-t és annyi vizet, hogy gyúrható állagú legyen (kb. mintha kókuszgolyót csinálnánk).
A feketecsokis kekszkeverék 2/3-át tegyük a sütőformába úgy, hogy az oldalára is jusson.
Olvasszuk fel a fehércsokit tejszínnel vízgőz felett. Adjuk hozzá a puffasztott rizst. Egy kanállal nyomkodjuk a helyére. A maradék feketecsokis kekszkeveréket a tetejére simítjuk.
Hűtőbe tesszük pár órára (nálam kb 3 óra volt).
Kiborítjuk egy tálcára, vagy tányérra (ami befér a hűtőbe).
A díszítéshez az étcsokoládét olvasszuk meg, kenjük be vele a sütit. Erre szórjuk a mandulaforgácsot. Dermedésig hűtőbe tesszük. Addig megolvasztjuk a tejcsokit, amivel csíkokat húzunk a süti tetejére. Ha akad otthon pár szem karamellás csoki, akkor azt is beleolvaszthatjuk a kekszmorzsás keverékbe.
A hozzávalókat alaposan elkeverjük egy tálban (használhatunk mixert is), majd olajos serpenyőben egyenként megsütjük a palacsintákat úgy, hogy amikor sütés közben az alsó oldala ar...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztához a lisztet és a porcukrot gyúródeszkára szitáltam, hozzádaraboltam és elmorzsoltam benne a vajat. Hozzáadtam a tojássárgáját is, és gyors mozdulatokkal egynemű tésztává...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Bécsi tök EM 220 C 220 C -> 30 perc 200 C -> 30 perc 160 C -> 20-30 perc Kanadai tök Majdnem úgy, mint a bécsi
Elkészítési idő: 80-90 perc Nehézség: Nehéz