A tésztához:
1 tojás
14 dkg zsír
1/2 csomag sütőpor
14 dkg porcukor
40 dkg liszt
2 dl tejföl
A krémhez:
4 dl tej
4 evőkanál liszt
1 citrom leve és reszelt héja
25 dkg margarin
15 dkg cukor
Továbbá:
4-5 evőkanál baracklekvár
A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, apránként adjuk hozzá a tejfölt. Rugalmas, könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk. 4 cipóra osztjuk. 25 × 39 cm-esre nyújtjuk, sütőpapírral fedett lemez tepsiben 2 lapot sütünk, egymás után. Világosra sütjük, kb. 10-12 perc alatt megsül 180°C-on. A másik két cipót is kisodorjuk, lekvárral megkenjük, a másik lapot rátesszük és ezt így együtt megsütjük.
A krémhez a lisztet a tejjel és a cukorral simára keverjük, majd sűrű péppé főzzük, kihűtjük. A kihűlt főzött krémhez hozzákeverjük a szoba hőmérsékletű margarint, a citrom reszelt héját és kifacsart levét, majd jól kihabosítjuk.
A kihűlt süteményt betöltjük:
sima lap
krém fele
lekváros lap
krém másik fele
sima lap
Pár órát állni hagyjuk hűtőben, legjobb, ha egy éjszakát. Porcukorral megszórva kínáljuk. Tetszés szerint szeleteljük.
A felső lapot a méretnél nagyobbra nyújtani, mert sülés közben kicsit összement és nem takarta az összeset.
A pudingport, a zselatint, a cukrot, a tojások sárgáját és a lisztet a tejjel csomómentesre keverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a margarint kis darabokra vágjuk....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A töltelék hozzávalóit elkeverjük és botmixerrel pépesítjük. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és enyhén lisztezett felületen kerekre nyújtjuk. Sütőpapírt helyezünk a tortaforma...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit kikeverem, megsütöm, majd felkockázom. A mázhoz a hozzávalókat megmelegítem, a kockákat belemártom, majd kókuszreszelékbe forgatom.
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Könnyű