35 dkg finomliszt,
10 dkg rétesliszt,
10 dkg porcukor,
1 púpos teáskanál szódabikarbóna,
2 teáskanál kakaó,
1/2 kávéskanál fahéj,
1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg,
csipetnyi őrölt gyömbér (elhagyható),
pár csepp citrom- vagy narancslé (elhagyható),
1 tojás +
1 sárgája,
1 evőkanál tejföl,
15 dkg akácméz,
8 dkg vaj vagy zsír (margarin nem jó).
A sütőt 180 fokra begyújtjuk, egy-két sütőlemezre vagy tepsire sütőpapírt vágunk. A liszteket, kakaót, porcukrot, szódabikarbónát és a fűszereket alaposan elkeverjük.
A vajat meglágyítjuk, és elmorzsoljuk a liszttel. A mézet kicsit felmelegítjük (kb. 50°C), hozzákeverjük a lisztes keverékhez. Ebbe jön a tojás, + a sárgája, a tejföl –ezeket fakanállal alaposan elkeverjük-dagasztjuk. Hagyjuk hűlni 5-10 percig, majd lisztes kézzel főtt tojássárgája nagyságú golyókat formázunk, és a sütőlemezre tesszük szellősen, mert kb. duplájukra dagadnak, és 8-10 perc alatt megsütjük.Forrón bekenjük a mázzal a tetejüket. Hagyjuk kihűlni. Zárt fémdobozban, hűvös helyen tároljuk.
Máz a fenti adaghoz: 1/2 tojásfehérjét 3 adagban villával elkeverünk 120 g porcukorral. Nem szabad habosítani, csak oszlassuk el.
Elkészítés Egy nagyobb keverőtálban elkeverjük a vajat, tojásfeherjét és a sót. Majd hozzákeverjük a cukrot, tejfölt, 2 kanál rumot. Végül a liszttel elkevert sütőport hozzáadva...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A tojásokat szétválasztjuk. ◾️A sárgáját az édesítővel, a kakaóporral és a sütőporral krémesre keverjük. ◾️A fehérjét habbá verjük. ◾️Hozzáadjuk a kakaós masszát és óvatosa...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A 6 tojásból piskótát sütünk egy lapos gáz tepsiben, míg meleg vizes konyharuhával feltekerjük, megkenjük baracklekvárral, és 1cm széles darabokra felszeleteljük. Krém: 3 dl tejs...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű